A rakétavédelmi pajzs Európát is védi
Daniel Fried európai ügyekben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes szerint a rakétavédelmi pajzs, amelynek egyes elemeit az Egyesült Államok Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban szándékozik elhelyezni, Európát is védelmezi. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-21 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:16.216825, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Számunkra a biztonság kérdése oszthatatlan. Elfogadhatatlan számunkra egy olyan helyzet, amelyben a NATO-tagállamok biztonsági szintjei különböznek egymástól" - mondta a varsói látogatáson tartózkodó Fried a Gazeta Wyborcza című napilap szerdai számában megjelent interjúban.
Az amerikai külügyi államtitkár-helyettes kedden találkozott Aleksander Szczyglo lengyel védelmi miniszterrel, és szerdán fogadja őt Jaroslaw Kaczynski kormányfő, valamint Anna Fotyga külügyminiszter.
A rakétavédelmi pajzs egyes elemeit már kiépítették az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Grönland területén, de Washington egy elfogórakéta-silót akar telepíteni e terv keretében Lengyelországba, továbbá egy radarállomást a Cseh Köztársaságba. E tervet élesen bírálja Oroszország, amely területe elleni fenyegetést lát benne. Ezzel kapcsolatban Fried a lapnak leszögezte: Oroszország jól ismeri a program minden részletét, és tudja, hogy a Lengyelország területére elhelyezendő tíz rakéta nem fenyegetheti.
A lengyel kormány gyakorlatilag nem beszél a nyilvánosság előtt erről a témáról, de a közvélemény egyre inkább ellenzi az amerikai bázisok létrehozását. A GfK közvélemény-kutató intézet közelmúltbeli felmérése szerint a lengyelek 51 százaléka ellenzi a rakétavédelmi pajzsot és csak 30 százalék helyesli. A felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság 61 százaléka népszavazást szeretne a kérdésről.
A The Washington Post szerdai számában Radoslaw Sikorski volt lengyel védelmi miniszter írt cikket a témáról, amelyben kifejtette: az új bázisok új biztonsági partnerséget alakíthatnak ki a közép-európai térség országaival, de félreértések spirálját is elindíthatja. Sikorski szerint gyengülhet a NATO, elmélyülhet az orosz paranoia és az Egyesült Államok is elvesztheti néhány barátját a kontinensen.
A volt miniszter hivatkozik egy amerikai hivatalos feljegyzésre, amelyből az derül ki, hogy a befogadó országok kötelezettségeit hosszú listába szedték, és ezekkel szemben igen kevés az amerikai kötelezettségvállalás. Sikorski szerint öt éve még könnyedén kivitelezni lehetett volna a tervet, de mára az iraki háború megingatta Közép-Európában az Egyesült Államokkal szembeni bizalmat.
MTI - fidesz.hu