Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Földrengés rázta meg Japán keleti részét

Közepes - az első adatok szerint a Richter-skála szerinti 4,2-es - erősségű földrengés rázta meg Japán keleti részét csütörtök reggel - közölte a Japán Meteorológiai Intézet. MTI hír.


Dátum: 2007-03-22 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:26.753726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tokióban is érezni lehetett a földmozgást, de károkról nem érkeztek jelentések, és szökőárriadót sem adtak ki.

A földrengés epicentruma a fővárostól északra, Szaitama prefektúrában volt, 80 kilométerre a földfelszín alatt.

Japán a világ egyik olyan országa, ahol a leggyakoribbak a földrengések, ötpercenként történik földmozgás. A lakosok évi 2000 földmozgást észlelnek.

2004 októberében egy 6,8-as erősségű földrengés következtében az észak-japán Niigata körzetben hatvanöten meghaltak és több mint háromezren megsérültek.

Ez volt a legpusztítóbb földmozgás a szigetországban az 1995-ben Kobéban bekövetkezett, 7,3-as erősségű földrengés óta, amelynek több mint 6400 halálos áldozata volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek