Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Regadó: eddig csaknem 10 ezren igényelték vissza

Március 20-ig mintegy 10 ezren igényelték vissza a regisztrációs adót a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától (VPOP). Augusztus közepéig 72 ezer kérelmet várnak. Mintegy 3 ezer esetben nem jogerős, visszautalásról szóló határozat született, 47 kérelmet elutasítottak, 16 eljárást megszüntettek, 500 ügyfelet pedig hiánypótlásra szólítottak fel. A hirado.hu írása.


Dátum: 2007-03-22 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:30.065167, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A részletes statisztika szerint március közepéig 9300 beadvány érkezett a VPOP-hoz, ezek közül mintegy 3 ezer esetben született nem jogerős, visszautalásról szóló határozat, 47 kérelmet elutasítottak, 16 eljárást megszüntettek, 500 ügyfelet pedig hiánypótlásra szólítottak fel.

Becslések szerint összesen 8-10 milliárd forintot igényelnek vissza azok az autósok, akiknek regisztrációs adót kellett fizetniük 2004. május 1. és 2005. december 31. között forgalomba helyezett használt személygépkocsi, illetve motorkerékpár után. A visszatérítés összege igénylőnként átlagosan 110-140 ezer forint lesz. Az eddigi tapasztalatok szerint a visszaigénylésnél az a leggyakoribb hiba, hogy a bemutatott számlán nem szerepel elkülöníthetően a regisztrációs adó.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek