Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bokros: Csökkentsen kamatot a Monetáris Tanács

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint 0,25 százalékos jegybanki kamatcsökkentés lenne az ideális döntés a Monetáris Tanács jövő heti ülésén. Ezzel szerinte nyilvánvalóvá válna, hogy a magyar gazdaságpolitika nem érdekelt a forint túlságos megerősítésében, mert az csak rövid távon kedvezne. Az inforadio.hu írása.


Dátum: 2007-03-22 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:39.424991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Közép-Európai Egyetem vezérigazgatóa az InfoRádióban elmondta, hogy a kormány és a jegybank ezzel a lépéssel pozitív üzenetet küldene a gazdasági élet szereplőinek.

Az ország érdeke nem az, hogy rövid távon erős legyen a nemzeti valuta, hanem az, hogy a befektetések kiszámíthatóak legyenek - jelentette ki Bokros Lajos.

Az egykori pénzügyminiszter a felsőoktatási változások kapcsán azt mondta: nem elegendő pusztán a tandíj bevezetése a felsőoktatás pénzhiányának csökkentésére.

Meg kellene vonni az egyetemektől a diákok után járó fejkvótát - vélekedett a volt pénzügyminiszter.

Bokros Lajos úgy vélte: az intézményeknek csak a valóban jó képességű diákokat lenne szabad felvenniük.

Emellett tájékoztatniuk kellene a szülőket és a jelentkezőket is arról, hogy az eddig náluk végzettek hol és mekkora fizetésért tudtak elhelyezkedni. Így ugyanis mindenki mérlegelhetné, hogy vállalja-e azt a befektetést, amelyet a tandíj megfizetése jelent - tette hozzá Bokros Lajos az InfoRádió Aréna című műsorában.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek