A ciklus utolsó parlamenti ülésnapja
Az emberi méltóság tiszteletét és a nemzet érdekeinek szem előtt tartását kérte Mádl Ferenc köztársasági elnök a parlamenti pártoktól az Országgyűlés keddi ülésén.
Dátum: 2002-02-26 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:46.361177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A választási küzdelem ne szorítsa háttérbe a nemzet hosszú távú érdekeinek felelős képviseletét, a legfontosabb kérdésekben a nemzeti konszenzus megteremtésének igényét, nemzeti és európai aspirációink egységét, a határon kívüli magyarság sorsát - szólított fel az államfő a parlamenti ciklus utolsó ülésnapján napirend előtt, figyelmeztetve az alkotmányos kötelezettségre.
A köztársasági elnök felhívta a figyelmet a demokrácia intézményének tiszteletére.
Mádl Ferenc rámutatott: a kölcsönös mértéktartás inkább indítja a szavazópolgárokat alkotmányos kötelezettségük és lehetőségeik teljesítésére. Kérte a választásokban részt vevő politikai erőket, segítsék az állampolgárokat abban, hogy az országgyűlési választásokon jól dönthessenek saját sorsuk, az ország és a nemzet jövőjéről.
A köztársasági elnök kitért a rendszerváltozás és az azóta eltelt időszak eredményire. Szavai szerint a rendszerváltozás a békés forradalom kifejezése volt.
Hangsúlyozta: a társadalomban és a politikai erőkben megvolt a készség és az elszántság arra, hogy egy modern polgári világ megteremtésével az európai nemzetek egyenrangú tagjaként jobb életet biztosítsanak a gyermekeknek, a mai generációknak, és az idősebbeknek is.
Jelezte, hogy az alapelvekben, azaz a stabil demokrácia és a működőképes piacgazdaság kiépítésében egyetértés volt a parlamenti pártok között, és ezt a feladatot sikerrel teljesítette az ország.
Kiemelte: a demokratikus intézményrendszer megszilárdítása után a következő lépés az ország biztonságának megteremtése volt. Magyarország NATO-csatlakozását Mádl Ferenc történelmi lépésnek nevezte, olyan biztonságot nyújtva, ami lehetővé tette, hogy a figyelem a következő lépésre, az ország gazdaságának fellendítésére, a polgári jólét megteremtésére összpontosulhasson.
A jövő feladatairól szólva kiemelte a népességfogyás megállítását. A köztársasági elnök szerint van erre esély, talán még a népesség növekedésének elérésére is.
Szintén fontos feladatnak nevezte az egészségügy helyzetének javítását, valamint a szegénység felszámolását.
Leszögezte, hogy számos területen történt javulás a rendszerváltozás óta. Példaként említette a keresetek, a belső fogyasztás növekedését, a korszerű infrastruktúra kiépítését, a munkanélküliség és az infláció csökkenését, a lakásépítés beindulását, valamint a felsőoktatás fejlesztését.
Az államfő szavai szerint az árvízi károk helyreállításában az ország kisebb csodát művelt, és jól vizsgázott szolidaritásból.
A képviselők a köztársasági elnök felszólalását megelőzően néma felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Dögei Imre kisgazda és Schalkhammer Antal szocialista honatya emlékének.
Nem tárgyal és nem határoz az Országgyűlés a médiatörvény uniós jogharmonizációs célú módosításáról, mert a képviselők nem járultak hozzá a házszabálytól való eltéréshez. A parlament 202 igen szavazattal 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem támogatta a házszabálytól való eltérést, amihez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazatára lett volna szükség.
A napirend előtti hozzászólásokat követően letette esküjét az Országgyűlés előtt Fejes Ferenc kisgazda képviselő, miután a parlament egyhangúlag igazolta a mandátumát. Fejes Ferencet a közelmúltban elhunyt Dögei Imre helyére jelölte a Független Kisgazdapárt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listáról.
Áder János bejelentette, hogy a szocialisták visszavonták a politikai vitanap tartására vonatkozó javaslatukat, és sem az MSZP, sem pedig az SZDSZ képviselői nem szólalnak fel az interpellációs időszakban.