Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz reméli, még idén a parlament elé kerül a turizmustörvény

A Fidesz reméli, hogy még az idén a parlament elé kerül a turizmustörvény - mondta az MTI-nek a parlament idegenforgalmi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön.


Dátum: 2007-03-22 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:41.839501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bánki Erik közölte: remélik, hogy még az idén, legkésőbb ősszel tárgyalhatja a Ház e törvénytervezetet, amelynek megalkotását már a Medgyessy-kormány is megígérte.

Emlékeztetett arra: e jogszabály egyszer már bekerült a parlament tavaszi ülésszakának programjába, ám aztán mégis levették a napirendről. Mint mondta, ezért meglepő, hogy Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter csütörtökön bejelentette: a jogszabálytervezet jelenleg az államigazgatási egyeztetés stádiumában van.

Bánki Erik közölte azt is: egyeztetett Szili Katalin házelnökkel arról, hogy idén június 13-án turisztikai nyílt nap lesz a parlamentben, amelyen a kormány tagjai az Országgyűlés érintett tagjai, illetve a szakmai szervezetek képviselői vesznek részt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek