Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP elnöksége az ország pénzügyi helyzetéről - a Fidesz reagálása


Dátum: 2007-03-22 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:44.046972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc két évig hazudozott, ezzel pénzügyi-gazdasági válságba sodorta az országot, a magyar családok számára pedig megélhetési válságot idézett elő. Magyarországon az idei évben drasztikusan csökkennek a reálbérek, ami további megélhetési problémákat gerjeszt. Az élelmiszerárak, gáz- és egyéb rezsiköltségek növekedése már-már megoldhatatlan feladatok elé állítják a családokat. Az újabban kivetett adók, valamint az adóemelések a vállalkozásokat hozzák nehéz helyzetbe; a magyar gazdaság motorjait, a kis- és középvállalkozások működését lehetetlenítik el.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

Kapcsolódó elemek