Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán újabb hadgyakorlatot kezdett

Hadgyakorlatot kezdett csütörtökön az iráni haditengerészet a Perzsa-öbölben, az utóbbi hónapokat tekintve immár a sokadik manőver céljaként Teherán ezúttal is a haderő és a védelmi képesség fejlesztését jelölte meg.


Dátum: 2007-03-22 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:45.968457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szajed Kusaki tengernagy, az iráni haditengerészet parancsnoka az állami tévében elmondta, hogy a hadgyakorlaton rakétákkal felszerelt fregattokat és más hadihajókat, a levegőből a vízfelszínre és a vízfelszínről a levegőbe indítandó rakétákat vetnek be, tengeralattjáróik pedig a felderítési taktikát gyakorolják. A művelet március 30-ig tart. Ha az Egyesült Államok háborút indít Irán ellen, nem lehet biztos annak végkifejletében - jelentette ki Szafar tábornok, a Forradalmi Gárda tengerészeti erőinek parancsnoka. "Az iráni nép nem fogja hagyni, hogy akár egyetlen amerikai katona is az ország földjére lépjen" - fűzte hozzá.

A hadgyakorlatot az iszlám köztársaság atomprogramja körüli nemzetközi válság kellős közepén kezdték meg. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa éppen azt vizsgálja, miképpen szigorítson az Irán ellen december 23-án elfogadott szankciós határozaton. Az elmúlt hónapban az iráni hadsereg megsokszorozta a hadgyakorlatok számát. Februárban a Forradalmi Gárda összesen 750 rövid, közepes és nagy hatótávolságú rakétát lőtt ki egy manőver alkalmával. Szintén a közelmúltban az iráni hadsereg sikerrel tesztelt egy 350 kilométer hatótávolságú, a földről a vízfelszínre indítandó rakétát és a januárban beszerzett korszerű orosz TOR-M1 légvédelmi rendszert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek