Bezárják Guantánamót?
Robert Gates amerikai védelmi miniszter a kubai Guantánamón lévő amerikai börtöntábor bezárását szorgalmazza már decemberi beiktatása óta - írta pénteki számában a The New York Times.
Dátum: 2007-03-23 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:52.929453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap, amely kormányzati forrásokra hivatkozott, úgy tudja, hogy Gates, aki Donald Rumsfeldtől vette át a Pentagon vezetését, elsősorban a táborhoz kötődő, világszerte "beszennyezett imázs" miatt záratná be a tábort és ebben az elképzelésében támogatásra talált Condoleezza Rice külügyminiszter személyében. Ugyanakkor nem sikerült meggyőznie George Bush elnököt.
A The New York Times arról is beszámolt, hogy Gates heteken keresztül próbálta elérni, hogy a Guantánamón fogságban tartott feltételezett terroristák elleni pereket, a nagyobb hitelesség érdekében, az Egyesült Államok területén rendezzék. Alberto Gonzales igazságügy-miniszter és Dick Cheney alelnök azonban kategorikusan elutasította a védelmi miniszter javaslatait.
A Pentagon adatai szerint 2006 végén több mint 400 afganisztáni tálibot, illetve mintegy negyven különböző nemzetiségű, állítólagos al-Kaida-tagot őriztek a kubai bázison.
MTI - fidesz.hu