A másik elfogadásához elsősorban önismeret szükséges

Matematikusként is szép pályát jövendöltek Szemkeő Juditnak, mégsem maradt meg a száraz elmélet mellett, szívesen vett részt például vállalatok átszervezésében. Amint pedig meggyőződése engedte, váltott, s a közéletben vállalt szerepet. Mindemellett több gyermek édesanyja.

Dátum: 2002-12-28 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:32.016188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Hardi Péter írása, Szabad Föld, 2002. december 20

- A nők között kevés a matematikus...

- Az én időmben még valóban kevesen végeztünk kutatói szakon. Azt szokták mondani, azért nem vonzódunk ehhez a tudományhoz, mert más az agyunk felépítése, mint a férfiaké. Én ebben nem hiszek, szerintem inkább a kellő türelem hiányzik: hamar látni akarjuk munkánk eredményét.

- Ezek szerint ön türelmesnek született...

- Egyszerűen csak szeretek megoldani egy-egy bonyolult feladatot. Sok örömöm telt a matematikában, de szinte mindenből jó tanuló voltam, versenyeken is indítottak. Bár ehhez egy igen kellemetlen élményem is fűződik, gyermekként beleszólt az életembe a politika.

- Azért a tanulmányi versenyekre ez akkoriban sem volt jellemző.

- Néha mégis megtörtént. Matematikából és több zenei ágon is bejutottam a döntőbe, de ott már csak úttörő-igazolvánnyal lehetett szerepelni. A tanárnőm az iskola érdekére hivatkozva a kezembe nyomott egy igazolványt. Mindketten szégyenkeztünk. Ez a jelenet megóvott attól, hogy később eladjam magam egy tál lencséért.

- S miért volt annyira ellenére, hogy úttörő legyen?

- Nagyszüleim, szüleim nem tartoztak az elmúlt rendszer kegyeltjei közé. Nem a vagyonukat irigyelték, mert az nem volt, hanem a tisztességes kiállásuk zavarta az elvtársakat. A második világháború végén a németek nagyapámat munkatársaival és azok családjával Nyugatra parancsolták.

- Ennyi volt a bűne?

- Ennyi. Mindenkit hazahozott, mégis megjárta az Andrássy út 60.-at, Recsket, Márianosztrát. Édesapámnak a Közlekedési Minisztériumból kellett távoznia 1956-os munkástanácsi szerepe miatt. Édesanyám kitűnő pedagógus volt, mégsem ismerték el a munkáját, mert nem állt be a sorba.

- Érettségi után tehát a matematika szakon tanult tovább, ám ma mégsem a matematikusok közöttük tartják számon.

- Kitüntetéssel végeztem el az egyetemet, de nem akartam szűk tudományos közegnek dolgozni, jobban érdekeltek a gyakorlati problémák. Vállalati elemzéseket, számítógépes rendszereket készítettem, főiskolán oktattam.

- Egészen addig, amíg magával nem ragadta a közélet...

- Valóban, egyre aktívabban politizáltam, elsősorban a keresztény elveken alapuló oktatás térnyeréséért, a polgári kormányban már államtitkári szinten. Később a Családügyi Minisztériumban töltöttem be a politikai államtitkári tisztséget.

- Az új kormány megalakulása után tehát ismét váltania kellett.

- Mostanában egyebek között egy családakadémia létrehozásán fáradozom. A felnőtté váláshoz, a házasságra való felkészüléshez, a gyermekneveléshez, az öregedés elfogadásához szeretnénk segítséget nyújtani. Ahhoz, amit a falusi közösségek is tudtak valamikor. A hagyományos közösségek többsége sajnos felbomlott, tudásukat fel kell tárni és tanítani.

- Igazán nem mondható otthonülőnek, ugyanakkor háromgyermekes édesanya...

- Utolsó éves egyetemisták voltunk a férjemmel, amikor házasságot kötöttünk, s már huszonéves koromban megszületett mindhárom gyermekem. A családot és a hivatást ügyes időbeosztással és a gyerekek rendszerre szoktatásával sikerült összeegyeztetni.

- Ennyi volna a titok? Határidős munkák, hosszabb vidéki kiküldetések és mondjuk, hirtelen belázasodó gyerekek esetében is használható a recept?

- Szerencsém volt, mert mindkét nagypapa a közelben lakott, s beosztották egymás között, melyikük melyik délután jöjjön. Ennek még az is előnye volt, hogy nem csak nők között töltötték a napjaikat, mint a mai gyerekek általában. Ahogy látom, ma mindannyian jó házastársak.

- Azt mondják, az otthonról hozott minta a legfontosabb... Összezördülések azonban egyetlen párkapcsolatban sem kerülhetők el.

- Természetesen nem, a lényeg azonban az, hogy egymásra időt kell szánni. Mint ahogy egy szálka is begennyesedhet, s az ízületekre húzódva kihullhat tőle a hajunk. Pedig milyen könnyű lett volna az elején kihúzni...

- Nem érezte, hogy a családja miatt sok mindenről le kell mondania?

- Nem találom szerencsésnek a kifejezést. Aki áldozatot hoz, az érzi úgy, hogy lemond valamiről. Amikor a családommal töltöm a hétvégémet, és nem a munkámmal, akkor nem áldozatot hozok, hanem választok. És azért a családomat, mert ez áll az értékrendem közepén, ettől a döntéstől érzem magam boldognak.

- Ez azonban, gondolom, csak akkor működik, ha mindkét házastárs hasonló elveket vall.

- Természetesen. Mi tudatosan választottuk egymást, de persze szerencsénk is volt. Vallom egyébként, hogy a jó házassághoz a másik elfogadásának a képessége is szükségeltetik, ehhez pedig mindenekelőtt önismeretre van szükség. Csak az képes elfogadni másokat, aki saját magára sem haragszik, elfogadja helyzetét, nemét, életkorát. Ezért vállalom büszkén az unokáimat is.

- Ők is számíthatnak a nagypapák segítségére?

- Minden nagyszülőjére. Négy unokám közül az első kettő ikerpár. Édesapjuk, a fiam, külföldön vállalt munkát, ezért mostanában ritkábban látjuk őket és az öccsüket. A legkisebb unokám, a hét hónapos Johanna viszont a közelünkben cseperedik, gyakran élvezhetjük kedves mosolyát.