Brit haditengerészeket fogtak el iráni erők
Brit haditengerészeket fogtak el az iráni hadsereg egységei - közölte pénteken a brit védelmi minisztérium. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-23 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:50:59.495215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bejelentés szerint a királyi haditengerészet 15 katonáját a Satt-el-Arab vízi úton fogták el, és a Perzsa-öböl iráni vizeire vitték. A Satt-el-Arab az iraki-iráni határon húzódik.
A brit kormány azonnal a londoni külügyminisztériumba kérette az iráni nagykövetet, hogy magyarázatot követeljen a Londonban súlyosnak minősített incidensre.
Két éven belül másodszor történik hasonló eset a térségben; az iráni Forradalmi Gárda egységei 2004 nyarán nyolc brit haditengerészt fogtak el szintén a Satt-el-Arabon, és vittek iráni területre. Akkor négynapi diplomáciai alkudozás után sikerült elérni a brit katonák szabadon engedését.
A pénteki incidens akkor történt, amikor a brit királyi haditengerészet Cornwall nevű hajójáról két naszád indult egy kisebb hajó ellenőrzésére, kiderítendő, hogy nem olajat csempész-e. Az ellenőrzés közben érkezett a helyszínre egy iráni járőrhajó, amelynek legénysége fegyverrel kényszerítette a brit katonákat iráni területre.
A brit haditengerészet szerint a brit egység iraki vizeken tartózkodott, amikor a rajtaütés történt.
MTI - fidesz.hu