Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikola István: A kormány rózsaszín ködöket ereget

Az egészségügyi kormányzat kétségbe van este, közben "rózsaszín ködöket ereget". Az egészségbiztosítási finanszírozási szerződés még meg sem érkezett az intézményfenntartókhoz, a kórházakhoz. Nyilvánvalóan diktátumokat kapnak az intézmények, és fenntartóik, melyre postafordultával fognak aláírást kérni. Már csak egy hét van még hátra április elsejéig, amikor állítólag feláll az új struktúra - jelentette ki Mikola István, pénteki sajtótákékoztatóján.


Dátum: 2007-03-23 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:01.859508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzat kétségbeesetten ígérget, két és fél milliárd pályázati pénzről beszél a kórházaknak, arról, hogy jönni fognak az európai források. Arról hallunk, hogy csupán a kórházak húsz százaléka veszít ebben a nagy szerkezetátalakításban, ebben az úgy nevezett egészségügyi reformban közölte a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

Ezerötszáz orvos és négyezer egészségügyi szakdolgozó veszíti el az állását, és indul el máshol helyet keresni magának. A kórházakból kiszoruló 41,5 százaléknyi betegtömeg a rendelőintézetekre zúdul - figyelmeztetett a Szövetség egészségpolitikusa.

Csődbe jutott az egészségügyi átalakítás: konstruktív józanságra van szükség.

Mikola István emlékeztetett arra, hogy nagyon sok intézmény megtámadja azt a közigazgatási határozatot, amelyben a miniszter elrendelte a struktúraátalakítást, erre mind az intézményeknek, mind a fenntartóknak lehetőségük van - tette hozzá.

A Fidesz szakpolitikusa bejelentette: szakértők bevonásával azonnali tárgyalást kezdeményeznek az egészségbiztosítóval, olyan szerződéseknek, kétoldalú megállapodásoknak a létrehozására, amelyek garantálják az intézmények működőképességének a fenntartását, mely azt is jelenti, hogy garantált a beteg gyógyulási lehetősége.

Nehéz tárgyalásokra számítunk. Reméljük, hogy a tárca és az egészségbiztosítási pénztár áll elébe ezeknek a tárgyalásoknak. Nem is tehetnek mást, hiszen a finanszírozási szerződés két fél között kötött megállapodás, amelynek az a célja, feladata, hogy az intézményrendszer működőképességét biztosítsa - összegezte a Fidesz álláspontját Mikola István.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek