Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyosan megsérült a szunnita miniszterelnök-helyettes

Kettős öngyilkos merénylet célpontja volt pénteken az iraki fővárosban az arab ország szunnita miniszterelnök-helyettese - a politikus súlyos sérüléseket szenvedett, kilenc ember - közöttük a politikus tanácsadója - életét vesztette. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-03-23 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:03.378308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalám az-Zubajét repeszek találták el, sebesülése súlyos az állami televízió híradása szerint. Dzsafer al-Ani szunnita parlamenti képviselő közölte, hogy az-Zubaje testéből a fővárosban található amerikai kórházban vették ki a repeszeket, és a politikus állapota stabil.

Rendőrségi források szerint a politikus kettős merénylet célpontja volt: egy öngyilkos merénylő a miniszterelnök-helyettes házának kertjében lévő mecsetben robbantotta fel magát, ahova a politikus a péntek déli imára betért. Ezzel egyidejűleg a háznál autóba rejtett pokolgép is robbant. A merényletnek legalább kilenc halálos áldozata és tizennégy sebesültje volt. Áldozatul esett Zubaje egyik tanácsadója is, a sebesültek között van a politikus öt testőre.

Zubaje a síita vezetésű iraki egységkormányban részt vevő Egyetértés Front szunnita szerveződés tagja.

Bagdadban minden pénteken - a muzulmán imanapon - gépkocsik közlekedésére vonatkozó négyórás tilalom van érvényben - a hatóságok így akarják elejét venni a hívők ellen öngyilkos merényleteknek.

Pénteken ugyanakkor a már említett pokolgépes támadáson kívül még egy gépkocsival elkövetett robbantásos támadást hajtottak végre Bagdadban, a többségben síiták lakta Szadrváros negyedben. A robbanás néhány perccel a tilalom lejárta után történt, a támadásban öten meghaltak, húszan megsebesültek.

Az Irakban állomásozó amerikai csapatok pénteken tudatták, hogy csütörtökön Bagdad nyugati részén életét vesztette egy amerikai katona, amikor út mentén elhelyezett pokolgép robban fel a közelében. Al-Anbár tartományban harc közben életét vesztette egy amerikai tengerészgyalogos.

Az iraki háború kezdetétől fogva, 2003 márciusa óta legalább 3228 amerikai katonai vesztette életét Irakban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek