Sólyom László Jaroslaw Kaczynskivel tárgyalt
Szinte meglepően erős a lengyel igény arra, hogy a visegrádi együttműködést újra élettel töltsük fel. Ezt a magyar köztársasági elnök mondta pénteken Varsóban magyar újságíróknak, miután Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, munkaebéd keretében. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-03-23 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:03.693428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A lengyel fél miniszterelnöki és minisztériumi szinten egyaránt konkrét javaslatokat szorgalmazott a V4-et alkotó négy ország, Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia együttműködésében" - mondta Sólyom László.
A magyar államfő kitért arra, hogy idén ősszel ő lesz a házigazdája a V4 elnöki szintű találkozójának, és Lengyelország jelezte, kidolgozott javaslatokkal fog érkezni.
Sólyom László elmondta: a találkozón végigvették az európai alkotmányos szerződés valamennyi nyitott kérdését, a preambulumtól az alapjogi chartán át a szavazati arányokig. Hozzátette: Lengyelországnak konkrét javaslatai vannak arra nézve, milyen konkrét kedvező szavazati metódust - alapvetően a nizzai rendszer visszaállítását - szeretne kialakítani az Európai Unióban.
"Ez az elképzelés nekünk sem rossz" - közölte a magyar elnök. Kiemelte: a lengyel kormány nem zárkózik el az elől, hogy az alkotmány tovább menjen a maga útján.
Jaroslaw Kaczynski a találkozón megismételte: Lengyelország rendkívüli módon érdekelt Ukrajna európai közeledési folyamatában.
"Ezzel mi is egyetértünk, azzal, hogy nem a tagsági perspektívát és határidőket kínálnánk fel Kijevnek, hanem egy speciális társult státuszt" - fűzte hozzá Sólyom László.
Sólyom László a találkozót követően a délkelet-lengyelországi vajdaságba, Przemyslbe utazott, ahol az Állami Kelet-Európai Főiskolán magyar-lengyel fórumon vesz részt és beszédet mond.
MTI - fidesz.hu