Gyurcsánynak meggyűlt a baja a digitális táblával
Iskolát avatott Gyurcsány Ferenc. A Komárom-Esztergom megyei Ászáron mintegy félmilliárd forintból valósult meg az új oktatási épület, amelyhez 350 millió forintnyi címzett támogatást, 125 millió forintos önkormányzati és 60 milliós megyei forrást használtak fel. A miniszterelnököt ezúttal nem várták tüntetők, de a taneszközökkel így is meggyűlt a baja.
Dátum: 2007-03-24 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:05.798801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyan az új digitális táblát nem tudta használni a kormányfő az ászári iskolaavatón tett látogatása alkalmával, azért Gyurcsány Ferenc jól érezte magát az 1100 lelkes település rajzszakkörös diákjai között. Ajándékot is kapott, amiért miniszterelnöki puszi járt, majd az új oktatási épület sportcsarnokában arról beszélt, hogy aki nem tanul, az lemarad.
- Minden 10 gyermekből 2 úgy hagyja el az iskolapadot, hogy nincs sem középfokú végzettsége, sem szakmája. Minden 100 ezer gyerekből, mert ennyien vannak körülbelül egy-egy évfolyamban, 20 ezer. Ebből a 20 ezerből lesznek a holnap szegényei - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc szerint csak az a falu fejlődhet, ahol építkeznek, ahol sok a jól tanuló gyermek. Komárom-Esztergom megyében azonban a települések többségében jelenleg intézmény-összevonásokra és kistérségi iskolaszövetségek létrehozására van szükség ahhoz, hogy a községek ne maradjanak oktatás nélkül. A megyei vezetők szerint a következő 2-3 év lehet a legkritikusabb, s tartanak attól, hogy akár 50 iskola jövője is veszélybe kerülhet, akárcsak a szomszédos Győr-Moson-Sopron megyében.
hirtv.hu - fidesz.hu