Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A többség a kormányváltásban látja a megoldást

A legfrissebb adatok alapján rendkívül nagy a Fidesz és az MSZP közötti eltérés, és ez stabilizálódni látszik - jelentette ki Schmitt Pál szombati sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-03-24 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:06.394572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A többség a kormányváltásban látja a megoldást

Soha nem látott mélyponton van a gazdasági - egészségügyi miniszter, és a főpolgármester. Mindössze 10 százalék az, aki jól érzi magát az országban. A meglehetősen és a nagyon rosszul érzők aránya nagyon nagy méretet öltött. Nagy lett a munkanélküliség - elsősorban a fiatalok között -, és 10 év után ismét nő az infláció - tette hozzá Schmitt Pál. Az emberek mindössze 11 százaléka mondja, hogy jobban élnek, és 84 százalék mondja, hogy rosszabbul él, mint 1 évvel ezelőtt. Rövid távú - 12 hónapos vonatkozásban - szinte senki sem optimista. 51 százalék számít romlásra, és mindössze tízen 1-2 százalék optimista rövid távú kilátásait illetően.

Gyurcsány Ferenc kormányzásával magával rántotta a parlamenti demokrácia egészének a megítélését, alig van szimpatikus politikus Magyarországon - szögezte le a Fidesz európai parlamenti képviselője. Az emberek elégedetlenek a politikusokkal, úgy látják, hogy a politika nem róluk szól, a kormányzati munka nem az ő érdekükben történik - tette hozzá. A nagy többség - közel 70 százalék - úgy látja, hogy a miniszterelnök rosszabbul látja el a feladatát.

Szinte semmilyen kormányzati intézkedés nem kapja meg a lakosság többségének támogatását. Amit "reformoknak" neveznek, azok pénzbehajtó intézkedések - szögezte le a politikus. Ettől az emberek nem látják, hogy javulna a gazdaság, a személyes helyzetük - hangsúlyozta. Schmitt Pál leszögezte: világossá vált, hogy a népakarattal szembe menni nem lehet. A döntő többség azt mondja, hogy Gyurcsány Ferenc, vagy a kormány koalíció mondjon le, legyen szakértői kormány, vagy új választás.

A közvéleménykutatási adatok visszaigazolják, hogy a polgárok új választások kiírását, vagy legalábbis egy szakértői kormány létrehozását tartják szükségesnek. Ezek visszaigazolják a Fidesz politikájának helyességét ezek a kutatások azt mutatják, hogy a Fidesz jó úton jár, amikor népszavazást szeretne kiírni az emberek életét meghatározó kérdésekben - szögezte le Schmitt Pál. Hozzátette: ennek végeredménye egyértelmű jelzést fog adni a kormány munkájáról.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2462, 'source_type': 'media', 'source_id': 774, 'target_type': 'article', 'target_id': 65258, 'relation_type': 'describes'}