British Airways: csökkenő bevétel, jobb kihasználtság
A British Airways 6,5 millió angol fontos forgalmat ért el idén április 1-jén kezdődő üzleti évének első félévében a Budapest-London útvonalon, ami 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi adatnál - tájékoztatta Tuboly József, a magyarországi kirendeltség értékesítési és marketing igazgatója az MTI-t szombaton.
Dátum: 2002-12-28 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:32.645058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tuboly József tájékoztatása szerint a régióban a Budapest-London útvonal az egyik legnyereségesebb, aminek oka a jobb kapacitáskihasználtság. A kapacitáskihasználtság április és szeptember között 79,5 százalék volt.
A British Airways 4 milliárd forintos forgalmat ért el a 2001-2002-es üzleti évében, míg a kapacitáskihasználtsága az elmúlt üzleti évben 76 százalékos volt.
Az első félévben 50 ezren utaztak Budapest és London között, ami 13 százalékos visszaesés. A bevétel ennél azért esett vissza kisebb mértékben, mert az első osztályon utazók aránya csak 2 százalékkal, míg a turista osztályt igénybe vevőké 14 százalékkal csökkent.
Az angol légitársaság 35 éve közlekedtet járatokat Budapest és London között.
MTI - fidesz.hu