Gyurcsány lelkes pajtási viszonya
Egyedülálló jelenség Kelet-Közép-Európában Gyurcsány Ferenc Moszkvával fenntartott "lelkes pajtási viszonya" - írta a magyar miniszterelnök oroszországi munkalátogatásáról beszámolva szombaton a Neue Zürcher Zeitung.
Dátum: 2007-03-24 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:08.399795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mértékadó, konzervatív svájci napilap kiemelte, hogy Gyurcsány dicsérte a Moszkva és Budapest közötti jó kapcsolatokat, s hogy Magyarország támogatni szándékozik a Gazprom orosz óriásvállalat által kivitelezni tervezett Kék Áramlat gázvezeték Közép-Európáig történő meghosszabbítását. Moszkva az elmúlt hónapokban ritkán hallott nyájas szavakat európai szájakba- írta a lap. Most ez változott meg, amikor a magyar miniszterelnök moszkvai munkalátogatása során a magyar-orosz kapcsolatok kiváló állapotát dicsérte, és határozottan védelmébe vette saját szocialista kormánya pragmatizmusát.
Ez a fajta "lelkes cimboraság" Moszkva iránt éppen Kelet-Közép-Európában egyedülálló jelenség - állapította meg a lap. A lengyelek viszonya a Kremlhez hangsúlyozottan defenzív és bizalmatlan, elég csak a tervezett orosz-német balti-tengeri (Lengyelországot megkerülő) gázvezeték varsói bírálatára vagy az amerikai rakétavédelmi pajzs tervéhez nyújtott lengyel kormánytámogatásra gondolni. Csehország, jóllehet sokkal óvatosabban, ugyancsak kész Moszkva bosszantására. A Topolánek-kormány világosan kiállt a Lengyelországban felállítandó amerikai rakétákhoz szükséges radarrendszer csehországi telepítése mellett.
A svájci lap emlékeztet arra, hogy Brüsszelben némi megütközést keltett, amikor Gyurcsány nemrég kiállt a Gazprom Kék Áramlat terve mellett, miközben az Európai Unió a 2006 januári orosz-ukrán gázvitát követően elvi egyetértésre jutott a Nabucco gázvezeték megépítéséről, amely a Kék Áramlattal párhuzamosan a Kaszpi-tengeri régióból szállítana földgázt Törökországba. A Nabucco-projekt éppen annyiba kerülne, mint a Kék Áramlat (mintegy 5 milliárd euró), és nagyjából ugyanarra a határidőre (legkorábban 2011) készülne el.
MTI - fidesz.hu