Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Működnek a sífelvonók Bánkúton

A Bükkben lévő Bánkúton továbbra is három felvonó szállította szombaton a téli sportok kedvelőit, a sízőket, hódeszkásokat és ugyancsak működött a 956 méter magas Bálvány-csúcsnál a szánkózók felvonója is.


Dátum: 2002-12-28 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:32.989657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Zoltán, a Bánkút Síklub elnöke elmondta, hogy a pályákat, jóllehet azok az elmúlt napokban kissé megkoptak, 10-15 centiméter vastagságú hó borítja.Hozzátette: reményeik szerint a sportolásra alkalmas hó kitart a következő havazásig, így újévkor is használható állapotban maradnak a pályák.

Szólt arról is, hogy a síklub szombaton ünnepelte alapításának 30. évfordulóját, s ebből az alkalomból megrendezték az évente hagyományos Csokoládé Kupát, délután 2 órától pedig, a klub ajándékaként, térítésmentesen használhatták a felvonókat a Bánkútra látogatók.

Az elnök elmondta, hogy a felújított felvonók az elfogadható hóviszonyokra való tekintettel este 8 óráig működnek majd az elkövetkező napokban, ha pedig ismét esni fog a hó, újabbakat is beindítanak.

Megjegyezte: Bánkútra Lillafüred és Szentlélek érintésével lehet autóval Miskolc irányából feljutni, az utat folyamatosan takarítják, ajánlatos azonban a hólánc használata.

Kovács Zoltán megemlítette azt is, hogy a pályák mellett turistaszállás, étterem, büfé várja a sízőket és működik a símentő szolgálat is.

Zemplénben ugyancsak elfogadható minőségű sípályák várják a Sátoraljaújhely fölötti Magashegynél a téli sportok kedvelőit és működik a magyar-szlovák határ közelében, a város rudabányácskai oldalán az új libegő, amely a csaknem 800 méter magas hegycsúcsra viszi fel a sportolókat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek