Für Lajos: "Ne engedjük!"
Egyre nő az országban az egészséges veszélytudat, egyre többen érzik, hogy baj van, nagyon nagy baj - jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szombaton Debrecenben.
Dátum: 2007-03-25 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74443
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:12.878214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lakiteleki nyilatkozat húsz esztendővel ezelőtti megfogalmazásának évfordulóján, a Csengey Dénes Vándoregyetem keretében rendezett fórumon a Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy a lakiteleki nyilatkozat ma érvényesebb mint valaha.
A dokumentum ma is eligazít - tette hozzá, s felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt sokféle múlt, különféle életút találkozott a lakiteleki sátorban, de egy dologban mindannyian azonos véleményen voltak, miszerint: "Kádárnak mennie kell".
Ma húsz esztendővel később az új többség egy dologban mindenképpen egyetért, miszerint: "Gyurcsánynak mennie kell" - tette hozzá.
Lezsák Sándor szerint rendkívüli állapot kezd kialakulni Magyarországon.
Ezért még tudatosabban, még határozottabban "szervezkednünk kell" - adta ki a jelszót a Nemzeti Fórum elnöke.
Für Lajos, az Antallkormány egykori honvédelmi minisztere megítélése szerint szükség lehet egy újfajta nemzeti függetlenségi mozgalom elindítására is.
Ő is cselekvésre szólított fel, mert - ahogy fogalmazott - szemben azzal, amit "a dörmögő Kuncze Gábor mond", nem Orbán Viktor játszik a tűzzel, hanem ők, a hatalmon lévők játszanak a tűzzel, egy ország múltjával, jelenével, de legfőképpen a jövőjével.
Ne engedjük! - tette hozzá Für Lajos.
MTI - fidesz.hu