Életvédők demonstrációja Budapesten
Életvédő zarándoklat elnevezéssel csendes demonstrációt tartottak civil szervezetek szombaton Budapesten, a Schöpf-Merei Kórház és Anyavédelmi Központ épülete előtt, hogy felhívják a figyelmet a magzatok védelmére és tiltakozzanak az abortuszok ellen.
Dátum: 2002-12-28 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:33.371763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A demonstrációt immár hatodik alkalommal hirdette meg a PaxCsalád- és Gyermekvédő Egyesület. A demonstrálók előzőleg a Szent Gellért téri Sziklatemplomban katolikus misén vettek részt, majd a Kálvin térre vonultak, ahol csatlakoztak hozzájuk a református és az evangélikus felekezet képviselői is.
A kórház előtt felolvasták a szervezők nyilatkozatát, majd átadták azt Schleffer Ödönnek, a kórház igazgató-helyettesének. Ezután a résztvevők képviselője egy szál rózsát helyezett el a kórház előterében lévő inkubátorba mindazon magzatok emlékére, akik művi terhesség-megszakítás miatt nem jöhettek a világra.
Téglásy Imre, a Pax Család- és Gyermekvédő Egyesület alelnöke a rendezvényen elmondta: a demonstrációt rendező civil szervezetek december 28-át, a Bibliából ismert aprószentek napját a megfogant élet ünnepnapjává szeretnék tenni.
Hozzátette: a szervezők arra kérik az egészségügyben dolgozókat, hogy ezen a napon ne vegyenek részt művi terhesség-megszakításban.
Téglásy Imre a demonstrálók álláspontját ismertetve elmondta: olyan terhesgondozó otthonhálózatok kiépítésére lenne szükség országszerte, amelyek segítséget nyújtanának a válságba került, illetve terhességüket titkoló állapotos nők számára.
Szólt arról, hogy a családvédő egyesület Magyarország minden megyéjében és Budapesten állandó telefonos ügyeleti szolgálatot működtet, amelyen keresztül önkéntesei felveszik a kapcsolatot a krízishelyzetben lévő anyákkal.
Hozzáfűzte, hogy a szervezet szociális segélyt is juttat a rászoruló anyáknak.
Kiemelte: a demonstráló civil szervezetek egyaránt elítélik az abortusz sebészeti és kémiai formáját, valamint a lombikbébi-programnál alkalmazott úgynevezett magzatszám-redukciót is, s csak a természetes fogamzásgátlást támogatják.
Téglásy Imre elmondta, hogy korábbi akcióik eredményeképpen március 25-én, a magzatgyermek napján, június 1-jén, az ENSZ által kihirdetett élet napján, illetve december 28-án minden típusú abortusz végzésétől tartózkodnak a pécsi, az egri kórház, illetve a budapesti Rókus kórház szülészetén.
MTI - fidesz.hu