Németország: ismét 4 millió alatti munkanélküli
Németországban az idén tovább csökkenhet a munkanélküliek száma a munkaügyi hivatal szerint.
Dátum: 2007-03-26 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:18.812439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatal vezetője a Wirtschaftswoche című lapban elmondta, hogy ha semmi váratlan nem történik, akkor az idén négy millió alá csökkenhet a számuk, míg korábban még négy millióra számítottak.
Német gazdaságkutatók is úgy látják, hogy a következő három évben jelentősen csökkenhet a munkanélküliség az országban. A DZ Bank és az IW gazdaságkutató intézet egy héttel ezelőtti elemzése szerint 2009-ben reális lehetőségnek tűnik a 3 milliós határ elérése.
A munkaügyi minisztérium adatai szerint januárban 9,5 százalékra mérséklődött a decemberi 9,8 százalékról a munkanélküliségi ráta. A szezonális hatásokat is magába foglaló számítások szerint a munkanélküliek száma 4,247 millió fő volt (10,2 százalék) az idei év első hónapjában - ez az utolsó rendelkezésre álló havi adat - a decemberi 4,008 millióval szemben (9,6 százalék).
MTI - fidesz.hu