Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyreállt, de máris feloszlatnák az észak-ír parlamentet

Több mint négy évi szünet után, hétfő hajnaltól - papíron legalábbis - helyreállt az észak-írországi parlamenti önrendelkezés, de lehet, hogy a brit kormány már hétfőn fel is oszlatja az új belfasti nemzetgyűlést, mert a legnagyobb erő, a protestáns koronahű Demokratikus Unionista Párt (DUP) májusig halasztani akarja a katolikusokkal alakítandó, felekezetközi egységkormány életre hívását, márpedig ennek törvénybe foglalt határideje hétfő éjfél.


Dátum: 2007-03-26 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:19.465241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ulsteri törvényhozást, amelyet a testületnek otthont adó belfasti palota után csak Stormontként emlegetnek, március első hetében választották újjá, a 2002 vége óta tetszhalott északír megbékélési folyamat felélesztését célzó brit-ír erőfeszítések betetőzéseként. A 108 képviselői helyből 36 jutott a DUP-nek, 28 a radikális katolikus egyesítéspárti mozgalom legnagyobb csoportjának, a Sinn Féinnek, amelyet protestáns oldalon a legnagyobb katolikus milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) politikai fedőszervének tartanak.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a protestáns mozgalom legális fő sodorvonalába tartozó pártok legradikálisabbjának vezetője, az engesztelhetetlenül katolikusellenes retorikájáról hírhedté vált Ian Paisley tiszteletes lehet a tartományi kormányfő. A felekezeti hatalommegosztásra épülő helyi önkormányzat szellemében azonban - és mert nincs abszolút többsége - Paisleynek együtt kell működnie a Sinn Féinnel, vagyis korábban teljesen elképzelhetetlen összetételű helyi végrehajtó hatalom alakulhat ki Észak-Írországban, a két legádázabb ellenfél részvételével.

A 80-as éveiben járó Paisley helyetteséül a Sinn Féin Martin McGuinnesst, a párt második elberét jelölné.

A kormányt azonban az elfogadott törvényerejű menetrend értelmében még hétfőn meg kell alakítani; ennek elmaradása esetén a brit kormány ismét bezárja a belfasti törvényhozást, és megvonja a képviselők illetményét.

A DUP ugyanakkor közölte, hogy a még tisztázandó kérdések miatt májusban látja lehetségesnek az egységkormány megalakítását. A radikális britpárti protestáns párt leszögezte, hogy mindenképpen megalakítja a katolikusokkal a tartományi kormányt, de ehhez még időt kér.

Peter Hain brit északír-ügyi miniszter azonban kijelentette: a törvény hatályát nem tudja módosítani, így hétfőn meg kell alakítani a kormányt. Hagyott ugyanakkor egy kiutat, mondván: ha a két fő párt együtt előáll egy életképes alternatívával, azt a brit kormány hajlandó lenne megfontolni.

Az 1998-as nagypénteki békeegyezség negyedszázados szünet után életre hívott, katolikus-protestáns hatalommegosztásra alapuló északír parlamenti önkormányzat 2002 vége óta nem működött a két felekezet közötti, áthidalhatatlannak bizonyult megosztottság és gyűlölködés miatt. A brit és az ír kormány azonban az elmúlt hónapokban több kemény ultimátumban követelte a megegyezést, és kötelező határidőket szabott a helyi törvényhozási és kormányzati munka helyreállításának egyes szakaszaira

Ezt egyebek mellett az tette lehetővé, hogy - az elmúlt év legjelentősebb áttöréseként - az IRA tavaly év végén bejelentette: teljesen felhagy a fegyveres tevékenységgel, és politikai eszközökkel küzd tovább az ír sziget egyesítéséért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek