Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár ismét mellényúlt: a jegyző nem illetékes a vizitdíjban

Az egészségügyi ellátó hálózaton belül kell megoldani a vizitdíj visszatérítését, a jegyző illetéktelen az ügyben - jelentette ki Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.


Dátum: 2007-03-26 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:20.801049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A jegyző, az én álláspontom szerint, illetéktelen személy ebben a körben" - mondta Péterfalvi Attila, aki szerint semmi köze a jegyzőnek ahhoz, hogy valaki hányszor járt egy adott időszakban orvosnál.

A jelenlegi szabályozás szerint a 21. alkalomtól fizetett vizitdíj összege a helyi önkormányzatoktól visszaigényelhető. Az első húsz nyugtát a jegyzőnél kell bemutatni.

Péterfalvi Attila, aki az ügyben beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, elmondta: az egészségügyi állapotra vonatkozó következtetéseket lehet levonni már magából a nyugták számából, és a nyugtából az is kiderülhet, milyen szakrendelésen járt az illető.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek