Fábry Sándor a Nap-keltében - videóval
Fura interjúnak lehettünk szemtanúi szombat reggel a Nap-keltében. Verebes István az egész műsor alatt egyet sem kérdezett Fábry Sándortól, mindössze egy felkonferáló mondatra és egy rövid sajnálkozásra futotta végén az erejéből. Kérdésre nem. Helyette Bakács Tibor Settenkedő és Nagy József faggatta a vendéget.
Dátum: 2007-03-26 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:24.394038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őszödi beszédről és az őszi helyzetről szólva Fábry úgy fogalmazott: a balliberális oldalnak mindenekelőtt magába kell szállnia. Verebes Istvánnak elég nagy szerepe van abban - utalva a Heti hetesre -, hogy a másik oldal felépítette az Orbán-gyűlöletet. Ez a gyűlölet tartja össze a baloldalt - magyarázta kiemelve: a bántóan egyoldalú médiának óriási szerepe van abban, hogy ez a helyzet létrejött. Hihetetlen luxus a magyar demokrácia szempontjából, hogy az egyik legtehetségesebb emberre ilyen mértékben záporoznak az ütések. Az SZDSZ-t a 16 éves magyar demokrácia legkártékonyabb formációjának tartja. A magyar demokrácia repülője október 23-án nem szélviharba került, hanem lezuhant.
fidesz.hu