Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma is aktuális a lakiteleki nyilatkozat

Országos rendezvénysorozaton teszik mérlegre a Nemzeti Fórum tagjai a rendszerváltás kezdetének számító lakiteleki nyilatkozat óta eltelt évtizedeket. Március 24-én a debreceni Hotel Aranybika Holló László terme adott otthont, ahol mintegy százan vettek részt, s hallgatták meg az előadókat.


Dátum: 2007-03-26 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:27.046304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házigazdaként felszólaló Székelyhidi Ágoston kiemelte: annak idején a nép-nemzeti értékrend jegyében határozták el a pártállami falak áttörését. Hova jutottunk? - ennek a kérdésnek a megválaszolását tekintették most feladatuknak az előadók, akik szerint félresiklott a rendszerváltozás. A szónokok - Virágh Pál, Lázár Imre, Püski András, Csohány János, Filep Tibor - a rendszerváltozást a jogállamiság, az önkormányzatiság, a gazdaság, az egyház, az oktatás, kultúra, média vonatkozásában tekintették át.

A közönség tetszését kiváltó előadások után Székelyhidi Ágoston Lezsák Sándort, mint a hűség politikusát köszöntötte. Az országgyűlés alelnökeként a Fidesz Magyar Polgári Szövetségben politizáló Lezsák Sándorról elmondta: kétszer emelte fel haló poraiból a Magyar Demokrata Fórumot, mígnem az alapítóknak hátat fordító elnök körül csoportosulók kizárták, majd a kizártakkal és a velük távozókkal megalakították a Nemzeti Fórumot. A nemzet nemzetté válását remélték a lakitelkiek, mely alapgondolat ma is aktuális - mondta Székelyhidi Ágoston. Országot építeni, nemzetet teremteni - ezt akarja az új többség, fűzte hozzá.

Lezsák szerint újból sorsfordító időket élünk. A húsz évvel ezelőtt formálódott demokratikus ellenzék egy dologban egységes volt: Kádárnak mennie kell! Ma is ilyen egységesek: Gyurcsánynak mennie kell! - jelentette be. Úgy véli, egészséges veszélytudat alakult ki az országban, hiszen a mi iskoláinkat, a mi postáinkat, a mi kórházainkat zárják be, a mi buszjáratainkat szüntetik meg. Szervezkedni kell a jobb változás érdekében - hívta fel a figyelmet. Beszéde végén több tucat emléklapot adott át a rendszerváltozás hajnalán tevékenyen résztvevőknek.

Für Lajos felszólalásában hosszú életének két pozitív élményét osztotta meg a jelenlévőkkel: 1956. október 31-én Budapesten látta, mint hagyják el a szovjet csapatok a fővárost. A másik: 1991. június 13-án, mint harmadik közjogi méltóság, honvédelmi miniszterként utoljára fogadhatta Silov altábornagyot, aki utolsónak hagyta el hazánk földjét. Most meg mit kell hallania? Putyinnak nagy tervei vannak Magyarországgal! Sőt - így a kormánypártiak - hozzá kell szoknunk, hogy sűrűbben találkozunk az oroszokkal! Az egykori MDF-alapító rossz előérzetének adott hangot, amikor azt mondta: a kormány kitörési pontot próbál találni magának. Két örömmámor után kétszer élt meg orosz megszállást, s óva intett egy harmadiktól! "Most lopakodva jönnek vissza. Valami zajlik a nagyvilágban, újra osztozkodnak. Magyarország jó hídfőállásnak tűnik, s erre a veszélyre fel kell készülni!" - figyelmeztette hallgatóságát.

Nyírő Gizella, fidesz.hu

Kapcsolódó elemek