Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új röntgenekkel gazdagodott Békéscsaba kórháza

Több mint 153 millió forintos beruházás eredményeként új, digitális röntgenberendezésekkel gazdagodott a békéscsabai Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet.


Dátum: 2007-03-26 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:31.202345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fenntartó önkormányzat ugyanis sikerrel pályázott a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, s a bekerülési költség 75 százalékát céltámogatásként elnyerte, s csak a 25 százalékát kellett, mint saját forrást biztosítania - közölte az átadási ünnepségen a város polgármestere hétfőn. Vantara Gyula elmondta: az új képalkotó berendezések pontossága lehetővé teszi, hogy időben és gyorsan, még korai szakaszban felismerjék az esetleges betegségeket, s ezzel preventív módon és hatékonyan lehet a gyógyító munkát folytatni. A város a diagnosztika további korszerűsítése érdekében az idén szintén mintegy 150 millió forintos gép- és műszer beszerzését tervezi. A programban, egyebek mellett szerepel egy digitális mammográf, egy sürgősségi röntgen berendezés és egy sürgősségi, sebészeti képerősítő megvásárlása.

Borbola György, a kórház radiológiai osztályának főorvosa elmondta, hogy a diagnosztikai berendezéseket folyamatosan korszerűsíti az intézmény. Így az ezredforduló óta egy ma is korszerűnek számító mágneses magrezonancián alapuló berendezéssel, majd egy új ultrahang készülékkel és egy CT-vel bővült a kórház. A most átadott digitális képalkotó diagnosztikai rendszer pedig lehetővé teszi, hogy immár nélkülözzék a röntgenfilmeket, hiszen a képeket ezentúl digitálisan archiválják, illetve képesek továbbítania a kórházon belüli osztályoknak, illetve más egészségügyi intézményeknek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek