Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elszalasztott lehetőségek éve volt 2002

A 2002-es esztendő az elszalasztott lehetőségek éve volt: a Medgyessy-kormánynak nem sikerült olyan gazdaságpolitikát megalkotnia, amely a polgári kabinet eredményeihez hasonlóan a költségvetési hiány, a munkanélküliség és az infláció csökkentésével egyidejűleg emelte volna az életszínvonalat és a nyugdíjak vásárlóértékét - vonta meg az év mérlegét Áder János, a Fidesz frakcióvezetője.


Dátum: 2002-12-30 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:35.193050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnálattal állapította meg, hogy az elmúlt időszakban az infláció kis mértékben ugyan, de újra emelkedett és a tendenciája egyre növekvő. Az előző ciklusban arra sem volt példa, hogy a munkanélküliség nőtt volna - tette hozzá. Megjegyezte azt is, hogy az elmúlt fél évben a költségvetési hiány "az egekbe szökött". Áder János emlékeztetett arra, hogy a Medgyessy-kabinet elődjénél jobb gazdaságpolitika megvalósítására tett ígéretet. Ezzel a gazdaságpolitikával a kormány adós maradt, és sajnos a koncepció körvonalait sem látni a következő esztendőre vonatkozóan - mondta.

Az elszalasztott lehetőségek éve a 2002-es esztendő az európai uniós integráció szempontjából is, mert véleménye szerint a megkötött csatlakozási megállapodás eredményeként Magyarország egy főre jutó EU-támogatása csak egytizede lesz annak, amit a görögök kapnak és egyharmada a spanyolok támogatásának. - Ezenkívül a lengyelek is fejenként 20 euróval magasabb összegű támogatásra számíthatnak - jelezte a politikus. Álláspontja alapján a megkötött megállapodás legnagyobb vesztesei a magyar gazdák lesznek, mert miközben például egy francia búzatermelő 90 ezer forintnyi eurónak megfelelő támogatáshoz jut tonnánként, magyar versenytársa csak 17 ezer 400 forintnak megfelelő eurót kap majd.

Ugyancsak elszalasztott lehetőség, hogy a Medgyessy-kormány nem hozta meg azokat a döntéseket, amelyekkel javított volna a magyar gazdák, illetve kis- és középvállalkozók versenyhelyzetén. Áder János a Fidesz ellenzéki szerepét értékelve azt mondta, hogy az általa vezetett frakció mindazokat a döntéseket támogatta a parlamentben, amelyek a választópolgárok életszínvonalának emelését szolgálták és amelyekkel egyetértett. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz kompromisszumok árán, de támogatta az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást is.

Véleménye szerint a Fidesz felelős magatartást tanúsított, amikor magyar csapatok külföldre küldéséről volt szó.- Azt hiszem, hogy Magyarország biztonságpolitikai érdeke szempontjából helyes döntés volt, hogy Afganisztánba nem harcoló, hanem egészségügyi alakulatot küldünk - tette hozzá. A Fidesz-frakció minden alkalommal elmondta véleményét az Országgyűlésben a kedvezőtlen hatású döntésekről.- Nem rejtettük véka alá kritikánkat a drogszabályok könnyítésével kapcsolatos Btk.-módosítással, illetve a költségvetés számos kedvezőtlen hatásával összefüggésben sem - mutatott rá.

Más témáról szólva Áder János hangsúlyozta, hogy a Fidesz álláspontja nem változott a parlamenti ülésezési rend kapcsán. A házszabály lehetőséget ad arra, hogy a törvényhozás hetenként, kéthetenként, illetve háromhetenként ülésezzen. Ugyanakkor leszögezte, hogy a mindenkori koalíció felelőssége a parlamenti munkarend kialakítása. - A mi álláspontunk tehát nem változott, a szocialistáké viszont igen - fogalmazott a politikus. Utalt arra, hogy az MSZP választási programjában a parlament hetenkénti ülésezési rendjére tett ígéretet. Mint hozzátette: most viszont azt hallani, hogy a szocialisták kéthetenkénti ülésezési rendben gondolkodnak, s ezt az Országgyűlés nemzetközi kötelezettségeivel indokolják. - Érdekes módon ez a megértő hang hiányzott, amikor a polgári kormány volt hivatalban - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek