Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tud a rendőrség az NBH által említett "bűnöző újságírókról"

Harmincötezer forintnyi értéket loptak el a lesencefalui önkormányzat épületéből két nappal azután, hogy az újságírók a helyszínen jártak - közölte a rendőrség. A Magyar Nemzet munkatársai még januárban fordultak meg a településen, hogy Szilvásy György kancelláriaminiszter építkezéséről gyűjtsenek információkat. Az egyiküket a múlt héten felkereste a Nemzetbiztonsági Hivatal, amely később magukat újságíróknak kiadó tolvajokra hivatkozott. Ezekről a bűnözőkről viszont nem kapott bejelentést a rendőrség.


Dátum: 2007-03-26 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:35.871535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a lap két munkatársa még januárban járt Lesencefalun, hogy arról az építkezésről érdeklődjenek a környéken, amelyet Szilvásy György, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter kezdett el a faluban. Múlt pénteken az egyik újságíró lakásán megjelentek a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai és kérdéseket tettek fel arról, hogy mit keresett az említett településen. Amikor közölte, hogy újságíróként járt a zsákfaluban, a lakásán megjelent személyek arról érdeklődtek, hogy mennyire biztos az állása a Magyar Nemzetnél. Ezt később tagadta az NBH.

A hivatal ellenben azt közölte: a nemzetbiztonsági védelem alatt álló miniszter nem tudott a lap munkatársainak várható látogatásáról. Utólag ezért jelezte a személyére vonatkozó helyszíni adatgyűjtést az NBH-nak. "Jelezte azt is, hogy a látogatók, helybeliek közlése szerint érdeklődtek aziránt is, milyen időközökben, kiknek a társaságában jelenik meg a községben, kikkel érintkezik". Ezzel szemben az újságírók kizárólag az építkezésről érdeklődtek. Az NBH állítása szerint számításba vette azt is, hogy a lap két munkatársának látogatását követően röviddel betörtek a helyi polgármesteri hivatalba, továbbá voltak olyan esetek, amikor illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését. A Magyar Nemzet munkatársánál tett látogatás célja az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot, a tisztázás megtörténtével, megnyugtatóan lezárják.

A lesencefalui polgármesteri hivatalból 14 ezer forint készpénzt, és egy eddig még nem használt számítógépes merevlemezt loptak el a Magyar Nemzet újságíróinak látogatása után - közölte a lappal Dániel Tóth Zoltán. A Veszprém Megyei Rendőrkapitányság szóvivője szerint a lopás összértéke 35 ezer forint lehet. A rendőrség azonban nem kapott bejelentést arról, hogy magukat újságírónak kiadó "trükkös tolvajok" tevékenykedtek volna a településen.

A rendőrségen tett feljelentések között nem volt olyan, amely szerint újságírónak adta volna ki magát egy tolvaj, de nem minden lopást jelentenek be az emberek - mondta el a lapnak a megyei rendőrkapitányság szóvivője. Dániel Tóth Zoltán kérdésünkre válaszolva elismerte azt is, nem nyomoznak magukat újságíróknak kiadó tolvajok ügyében. Ebből egyértelmű, hogy a rendvédelmi szervek az NBH-tól sem kaptak ilyen bűncselekményre utaló konkrét jelentést.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek