Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ködösítés a kötbér körül

A Fidesz kifogásolja, hogy a Budapest Sportaréna beruházásáról az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága az elmúlt fél évben nem kapott tájékoztatást, s nem ért egyet azzal sem, hogy az illetékes tárca elengedte a létesítmény átadásának késése miatt járó kötbért.


Dátum: 2002-12-30 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:35.517033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rogán Antal, a Fidesz alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportaréna felépítéséről hatpárti konszenzus alapján született törvény, amely előírta a parlament illetékes bizottságának folyamatos tájékoztatását a beruházásról. Emlékeztetett: a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) elengedte a létesítmény átadásának késése miatt járó, összességében 1,8 milliárd forintos kötbért. - A francia cég több mint 1 milliárdos karácsonyi ajándékot kapott - jegyezte meg. Az ifjúsági és sportbizottság a kötbér elengedésről sem kapott tájékoztatást, s ezzel a kormány és a tárca megszegte az ide vonatkozó törvényt.

Rogán Antal hangsúlyozta, választ vár arra: elképzelhető-e, hogy egy magáncég belemegy számára előnytelen szerződésmódosításba? - A magyar kormány mutyizni kezdett a francia kivitelezővel - jegyezte meg a Fidesz alelnöke, hozzátéve, hogy a GYISM által a kötbér elengedéséért cserébe előnyként említett 15 milliós éves bérleti díjtöbbletet, vagy a plusz napokkal járó évi 72 milliós költségátvállalást nem lehet mai árakon számolni 20 esztendőre előre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek