Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkasházy írja Lendvai beszédeit?

Farkasházy Tivadar "közismerten szoros viszonyt ápol a szocialista politikusokkal, nagy hatással van a képviselők véleményére, sőt, több képviselőnek is meg szokta írni a parlamenti beszédeit" - árulta el egy szocialista politikus.


Dátum: 2007-03-27 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:37.989570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A neve elhallgatását kérő országgyűlési képviselő a Magyar Nemzetnek elmondta: Farkasházy legismertebb "kuncsaftja" Lendvai Ildikó frakcióvezető.

Farkasházy Tivadart, akiről eddig is ismert volt, hogy szocialista kötődésű, 2002. augusztus 20. alkalmából Medgyessy Péter MSZP-s miniszterelnök javaslatára több baloldali elkötelezettségű művésztársával együtt a Magyar Köztársaság tisztikeresztjével tüntették ki. A nagy felháborodást keltő "udvari kitüntetést" megelőzően 1999-től az RTL Klub Heti Hetes című műsorának egyik főszereplője volt, és a stábnak ma is tagja. Hivatalos adatok szerint az 1945-ben született Farkasházy 1969-ben közgazdász- diplomát szerzett, később a Magyar Rádió kabaréműsorának humoristája, szerkesztője és főszerkesztője lett. 1993 és 2003 között balatonszárszói telkén nyaranta szervezett találkozókat baloldali értelmiségi köröknek, amelyeken aktív szerepet játszottak az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok. A rendszerváltozás idején, 1989-ben alapított Hócipő nevű lapja főszerkesztői székét 2001-ben átadta feleségének.

Az 1946-ban született Lendvai Ildikó 2002 óta az MSZP parlamenti frakcióvezetője. A rendszerváltozás előtt magyar-történelem-filozófia szakos tanári diplomával a zsebében először középiskolai tanár, majd tanársegéd volt, állampárti karrierje 1974-ben a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán kezdődött, 1984-től 1989-ig az MSZMP KB - cenzori feladatokat is ellátó - nagy hatalmú kulturális alosztályának előbb munkatársa, majd vezetője lett.

Lapzártáig a Magyar Nemzet egyiküket sem érte el. Farkasházy a héten börtönbüntetését tölti.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek