Stumpf István: "Már nem lehet hibázni"
A Gyurcsány-kormány már a kezdetektől túlértékelte a kommunikáció jelentőségét - mondta Stumpf István, aki szerint azonban ha a tartalom hiányzik ebből, az problémákat okozhat - állítja Stumpf István. Az inforadio.hu írása.
Dátum: 2007-03-27 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:40.107481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politológus a kormányzati politika kapcsán elmondta: a korábbi kommunikációs politizálás után most minden szónak és intézkedésnek súlyos következménye van.
A Gyurcsány-kormány már a kezdetektől túlértékelte a kommunikáció jelentőségét - mondta Stumpf István, aki szerint azonban ha a tartalom hiányzik ebből, az problémákat okozhat. Tony Blair mintájára a kommunikációs szakembereik azt hiszik, hogy ha képesek uralni a médiafelületet, azzal minden meg van oldva.
Jelenleg azonban, amikor a megszorító intézkedések hatásai már az emberek mindennapjait is befolyásolják, nem lehet hibázni. Ezzel a kommunikáció is új szakaszba lépett.
A Századvég Alapítvány elnöke a legnagyobb ellenzéki párt kommunikációt elemezve megjegyezte, hogy a Fidesz az elmúlt időszakban elsősorban szóvivőin keresztül kommunikált az emberekkel. Ennek köszönhetően a többség szemében a két fiatal politikus képében jelenik meg a párt.
A májusi tisztújító kongresszus előtt Orbán Viktor pártelnök országjáró körútra indul, hogy ismertesse programját. Stumpf István szerint azért, hogy bemutassa: a Fidesz fel tud mutatni egy alternatív programot.
Az elnök ezt az alkalmat arra is felhasználhatja, hogy a párt új szövetséget kössön, hogy elemezze a helyi politikai történéseit, és ezek alapján módosítsa a párt programját.
InfoRádió - fidesz.hu