Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mécs: Kóka semmi ember

Az adott szó kötelez. Aki nem tartja be a szavát, az semmi ember, méltatlan arra, hogy közszereplő tegyen — ezt írja Mécs Imre volt SZDSZ-es, jelenleg szocialista országgyűlési képviselő Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek címzett nyílt levelében a Budai MÁV Kórházzal kapcsolatban.


Dátum: 2007-03-27 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:40.974155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mécs Imre felhívja a szabad demokrata pártelnöki posztra pályázó Kóka figyelmét arra, hogy szeptember 30-án a gyógyintézet fenntartásának 50. évfordulóján tartott ünnepségen még azt mondta: "Ez a kórház egyfajta pozitív példa az egészségügyi intézmények tekintetében. Lobbizzunk közösen, hogy ne csak 50., hanem 51., 60. és 70. évfordulója is legyen. Nem azért; mert a szívünknek kedvesebb, hanem azért, mert azt gondolom, ami jól működik, az feltétlenül megőrzendő. Miniszterként ígérem, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy az előttünk álló és szükséges változásoknak a Budai MÁV Kór ház ne vesztese, hanem nyertese legyen." Mécs Imre szerint azonban a biztos elhalást jelenti az intézménynek az a döntés, amely megszünteti az aktív gyógyítást, s csak krónikus ágyat hagy.

"Amikor beszédedet mondtad, és teljes mellszélességgel, miniszteri felelősséged teljes tudatában ki álltál a kórház fennmaradása, sőt továbbfejlesztése mellett, már világosan ismerted a kormány terveit. A leghatározottabban kérlek, hogy állja sarkadra, és ne hagyd tönkretenni az intézményt. A te szavahihetőséged került veszélybe, hanem veted be teljes befolyásodat az aktív ágyszám visszaadása érdekében" — írja a nagyobbik kormánypárt politikusa.

Nem ez az első nyílt szocialista párti bírálat, amely Káka Jánost éri. Szanyi Tibor MSZP-s képviselő egy hete a Népszavában közölt írásában úgy fogalmaz: a kortárs politikában Magyarország két leginkább zavarba ejtő személyisége Orbán Viktor és Kóka János.

Kóka János, Jóllehet briliáns kommunikációval árulja a nehezen tetten érhető teljesítményét, valódi haszontalansága mégsem ebben, hanem szimpla társadalom ellenességében nyilvánul meg— szögezi le Szanyi.

Mécs Imre pontosan tudja, hogy a Budai MÁV Kórház ügye nem tartozik az én felelősségemhez — reagált a Magyar Nemzetnek Kóka János. Hozzátette: az MSZP frakcióban helyet foglaló volt szabad demokrata Mécs Imrével többször e-mailezett a kórházról. Utalva az SZDSZ hét végén esedékes elnökválasztására, Kóka úgy fogalmazott: "azt is tudom, hogy kampány van".

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek