Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szociális törvénycsomag - Harrach Péter közleménye

A szociális tárca súlyos hibát követett el, amikor módosító javaslataival korlátozta az intézményfenntartó egyházak szabadságát - fogalmaz közleményében Harrach Péter országgyűlési képviselő, a Fidesz szociális és családügyi kabinetjének elnöke.


Dátum: 2003-01-02 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:36.213755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mádl Ferenc köztársasági elnök azzal, hogy visszaadta újratárgyalásra a parlamentnek az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt, megteremtette a hiba kijavításának lehetőségét.

Így Medgyessy Péter miniszterelnök is teljesítheti a módosítással kapcsolatban az egyházaknak tett ígéretét, mely szerint "a kormány kész a korrekcióra is".

A korrekcióra két okból is szükség van. Egyrészt, hogy elvegye "a módosítás pártállami ízét", másrészt pedig, hogy gyorsan végrehajthatóvá tegye a törvény szociális intézkedéseit, amelyeket egyébként az ellenzék is támogat.

- Mi, az ellenzéki képviselők minden rendelkezésünkre álló eszközzel segíteni fogunk a hiba kijavításában - tartalmazza Harrach Péter közleménye.

Mádl Ferenc köztársasági elnök december 23-án küldte vissza megfontolásra az Országgyűlésnek az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról című jogszabályt, mivel megítélése szerint az abban foglaltak hátrányosan érinthetik azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni.

Kapcsolódó elemek