Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tudatos rombolás zajlik vidéken

A szocialisták tudatosan teszik tönkre a mezőgazdaság társfunkcióit, és pontosan tudják, hogy ezzel a Fidesz vidéki szavazóbázisát tizedelik meg, építve a saját multinacionális klientúrájukat - fogalmazott Font Sándor felszólalásában.


Dátum: 2007-03-27 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:45.153388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

A vidékfejlesztésről szóló vitanapon Font Sándor, a Fidesz szakpolitikusa ismertette, hogy Finnország miért nem létezik mezőgazdaság nélkül. Mint mondta, ők az 1990-es években nem a szovjet modellt követték - mint a szocialisták elődei 1947-től 1990-ig -, és nem hoztak létre kolhozrendszert sem, sőt még csak a dél-amerikai modellt sem tartották követendőnek - amelynek megvalósításával most az MSZP próbálkozik -, hogy tőkés nagybirtokrendszerrel oldják meg a mezőgazdaság problémáját. Finnország az európai modellt követte, amelyben az átlag birtokméret jelenleg 19 hektár egy gazdálkodói egységre vonatkoztatva - mondta el a politikus.

Bemutatva az európai modellt, elmondta: ez egy multifunkcionális mezőgazdaság, amely azt jelenti, hogy a célja nem tisztán élelmiszer-termelés, hanem a társadalomtól bizonyos szerepeket is átvéve magára vállalja, hogy segítséget nyújt a vidéken élőknek. Az európai modellt követő országokban a mezőgazdaság a társadalomtól átvette a vidék eltartó képességéről való gondoskodást és a tudatos környezetgazdálkodást - húzta alá a fideszes szakpolitikus.

Megjegyezte, hogy "ez nagyon fontos akkor, amikor úgy tűnik, Magyarország egyetlen kitörési lehetősége, hogy tiszta agrárkörnyezetben tudunk élelmiszert termelni, mert erre egyre nagyobb az igény a kulturált fogyasztói társadalmakban". Az európai modell szerint a mezőgazdaság átveszi a társadalomtól a kultúra és a nyelv ápolását, továbbhordozását is. Rámutatott: "éppen ezek azok a funkciók, amelyek ma veszélybe kerültek, hiszen hiába mondják, hogy a mezőgazdaság csak 5-6 százalékkal veszi ki részét a bruttó hazai termelésből, habár matematikailag ez igaz". Hozzáfűzte: e mögött a szám mögött sokkal több húzódik meg puszta adatnál, hiszen mit is jelent az agrárbiznisz? Azon vállalkozásokat, amelyek kizárólag azért léteznek, mert mezőgazdaságot kiszolgálják - utalt a politikus a gép-, eszközgyártókrra, a szolgáltatók sokaságára, a növényvédőszer-gyártókra, a termésfokozó gyártókra, a műtrágya-gyártó cégekre, a gazdabolt-hálózatra és a feldolgozó iparra, amely Magyarországon már alig létezik. "Ezek a vállalkozások mind azért léteznek, mert egyetlenegy céljuk a mezőgazdaságnak eladni a terméküket" - közölte a honatya, és megjegyezte: igaz ugyan, hogy a mezőgazdaság csupán 5-6 százalékkal veszi ki a részét a bruttó hazai termelés értékéből, de 25 százalékos azon vállalkozások sokasága, amelyek kiszolgálják a mezőgazdaságot. "Azaz tönkre lehet tenni a mezőgazdaságot, lehet mondani, hogy nem számít az a 4-5 százalék, de ebbe belebukik az a 25 százalék is, akik vidéken a mezőgazdaságon keresztül biztosítanak megélhetést a helyben lakóknak. Ezt veszélyeztetik Önök ezzel a modellépítéssel" - hívta fel a kormánypártok figyelmét Font Sándor.

A politikus emlékeztetett Németh Imre, Szanyi Tibor és Magda Sándor 2002-es nyilatkozatára, amely szerint a szocialista modell arról szól, hgy 500-1000 hektár alatt nincs is termelés az Európai Unióban, holott az átlagos uniós birtokméret 19 hektár. Font Sándor leszögezte: a szocialisták ezzel a modellel megnyitották az utat a TSZ-alapú tőkés nagybirtokrendszer kiépítéséhez. Felidézte, hogy mind a Medgyessy-kabinet, mind pedig a Gyurcsány-kormányok kizárólagos célja egy TSZ-alapú tőkés nagybirtokrendszer kiépítése, vagyis a dél-amerikai modell megvalósítása Magyarországon.

Néhány példát említve elmondta, hogy 2002-ben módosították a földtörvényt, amelynek következtében a bérlők kerültek elővásárlási jogosultságba a helyben lakó családi gazdákodókkal és azokkal a szomszédos gazdálkodókkal szemben, akiknek a földje az eladandó birtok mellett van. Őket tehát kizárták az elővásárlási jogosultságból - tette hozzá. Vajon kikkel szemben tették ezt, kik is a bérlők manapság? "Pontosan tudjuk, hogy azok, akik 1990 előtt TSZ-t hirdettek Magyarországon, ma tulajdonosai és bérlői ennek a nagybirtokrendszernek" - mondta Font utalva arra, hogy ezek az emberek tudatosan építették a tőkés alapú nagybirtokrendszert. Emlékeztetett: 2005-ben a mezőgazdasági beszámolóban azt az adatot kapjuk, hogy 63 ezer hektárral csökkent a kis- és közepes gazdálkodások által megművelt földterület nagysága. "Tökéletesen működik a Németh-Szanyi-Magda-modell" - húzta alá a politikus hozzátéve, hogy ennek követői is vannak miniszteri és államtitkári rangban manapság is. Mindez dél-amerikai állapotokhoz vezet majd el, amelyben sokan érzékelik, hogy milyen veszélyt jelent az, amikor kizárólag profitérdekek szerepelnek csak az élelmiszertermelésben és mezőgazdaságban.

Ezt a tőkés nagybirtokrendszert pedig úgy építik, folytatta, hogy a Nemzeti Földalap folyamatosan hirdeti az állam tulajdonában lévő földeket eladásra, azonban oly módon, hogy több, egymástól elszórtan lévő földeket csak egyszerre, együttesen lehet megvásárolni. És ki az, akinek erre pénze van és akinek az érdeke ezt megkívánja? Bizonyosan nem a gazda, akinek a szomszédban van a birtoka - jegyezte meg Font Sándor, és hozzátette: nyilvánvaló, hogy mindez annak az érdekkörnek kedvez, amelynek az érdekét ez a kormány folyamatosan kiszolgálja. Ez az érdekkör pedig nem mezőgazdasági termelőkből, hanem tőkés befektetőkből, bankárokból, brókerekből és külföldiekből áll - figyelmeztetett a politikus.

Font Sándor elmondta: új arisztokráciának most már semmi sem drága, saját profitérdeküket mindenek fölé helyezik és ezzel tudatosan építik ezt a tőkés alapú nagybirtokrendszert a saját klientúrájuknak. Mint fogalmazott: a szocialisták tudatosan teszik tönkre a mezőgazdaság társfunkcióit, azaz a vidék eltartó képességéről való gondoskodást, a környezetgondoskodást és a kultúra továbbhordozását, és pontosan tudják, hogy ezzel a Fidesz vidéki szavazóbázisát teszik tönkre, építve a saját multinacionális klientúrájukat.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1987, 'source_type': 'media', 'source_id': 782, 'target_type': 'article', 'target_id': 65374, 'relation_type': 'describes'}