Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A civilek szerint elfogadhatatlan a forráskivonás az egészségügyből

Az Országos Civil Fórum szerint az egészségügyi ellátórendszer megújítása halaszthatatlan, de a reform címén zajló forráskivonás elfogadhatatlan - ismertette a szervezet állásfoglalását Szilvási István, a fórum egészségpolitikai tagozatának vezetője kedden Budapesten.


Dátum: 2007-03-27 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:47.905247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közfinanszírozások privatizációja, a közvagyonnak, a közpénznek magánkezekbe való juttatása az egészségügyi reform igazi célja és tartalma - jelentette ki Szilvási István több civil szervezetnek a témában tartott sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott: "óriási tragédia, hogy az egészségpolitika is a pártpolitika fogságába esett, és értelmes konszenzus kialakítására egyre kevesebb" az esély. Mint mondta, a szervezet szerint is halaszthatatlan az egészségügy átalakítása, ugyanakkor a forráskivonást meg kell állítani, és forrásbevonásra van szükség. A szervezet tiltakozik a több-biztosítós rendszer bevezetése ellen, mert - tette hozzá Szilvási István - a biztosítási rendszer üzleti alapokra helyezésével szétverik az egységes, nemzeti kockázatközösségen alapuló, általános társadalombiztosítást.

Lányi András, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja közölte: több civil és szakmai szervezet részvételével a kórházak bezárása ellen szerveznek tiltakozást. A 2006 őszén megalakult, 19 országos szervezetet tömörítő Országos Civil Fórum arra törekszik, hogy egyeztető és közvetítő szerepet töltsön be, segítve a helyi közösségek, szakmai szervezetek, civil csoportosulások összefogását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek