Rendezési terv nélkül kezd kisajátításba az önkormányzat Szegeden
A szegedi önkormányzat úgy kívánja elindítani tíz-tizenöt ingatlan kisajátítását egy magánbefektető érdekeit szolgáló útépítés miatt, hogy az adott területre nincs elfogadott részletes rendezési terv - jelentette ki Szabó László, a körzet fideszes önkormányzati képviselője kedden Szegeden.
Dátum: 2007-03-27 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:49.072015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy befektető Újszeged déli részén, a volt kendergyár helyén 23 milliárd forintos beruházással a régió legnagyobb bevásárlóközpontját kívánja felépíteni - mondta a képviselő sajtótájékoztatóján. A leendő üzletközpontnak helyt adó ingatlan rendkívül értékes, hiszen ez az utolsó, a város központjához közel eső, nagy és beépítetlen terület, megközelíthetősége azonban nem túl jó. A tervezett út többek között ezen javítana, azonban nem a város körutas szerkezetét folytató nyomvonalon épülne meg, hanem kívülről kerülné meg a bevásárlóközpontot - közölte a politikus.
Szabó László szerint ha a körút ívét folytatva épülne az út, nem lenne szükség kisajátításra és magántulajdonú épületek elbontására. A képviselő hangsúlyozta, kisajátítás csak közérdekből történhet, az út megépítése azonban elsősorban a befektető magánérdeke, ezt mutatja az is, hogy az eljárást nem az önkormányzat, hanem a tervezett üzletközpont beruházója finanszírozza.
MTI - fidesz.hu