Megalakult a fogyasztóvédelmi eseti bizottság
Az alakuló ülésen a testület egyhangúlag elfogadta a közös nyilatkozatot, a munkatervet és az ügyrendet.
Dátum: 2007-03-27 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:51.754133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közös nyilatkozatban rögzítették, hogy az állampolgárok fogyasztói biztonsága nem pártpolitikai viták terepe. A bizottság szakmai kérdésekre koncentrálva vizsgálja és értékeli a fogyasztóvédelem területén korábban meghozott intézkedések hatékonyságát, áttekinti a vonatkozó jogszabályokat, ha szükséges, módosításokat kezdeményez, tájékozódik a szakmai szervezetek munkájáról, és elősegíti a társadalmi párbeszédet. A közös nyilatkozat tartalmazza, hogy működésüket a nyilvánosság bevonásával végzik, ennek érdekében folyamatosan várják a fogyasztóvédelem koncepcionális kérdéseit érintő állampolgári, civil szervezeti és hatósági javaslatokat.
Koszorús László fideszes képviselő, az eseti bizottság alelnöke az ülést követően az MTI-nek elmondta: örülnek annak, hogy létrejött a fogyasztóvédelmi eseti bizottság, hiszen az elmúlt 16 évben véleményük szerint a fogyasztóvédelem a politika egyik elhanyagolt területe volt. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a 2003-2006. évi középtávú fogyasztóvédelmi koncepció értékelése nem történt meg, és sajnálattal vették tudomásul, hogy a 2007-2013. évi fogyasztóvédelmi koncepciót nem kapták kézhez az eseti bizottság megalakulásánál. A fideszes képviselő kifogásolta, hogy korábbi módosító javaslataik ellenére a 2007. évi költségvetésből az derül ki, hogy több mint 1.800 ellenőrzéssel foglalkozó szakembert küldenek el a különböző fogyasztóvédelmi szervezetektől.
Az eseti bizottság fideszes alelnöke szerint a bizottságnak foglalkoznia kell a fogyasztóvédelmi rendszer egységesítésének kérdésével, hiszen jelenleg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a munkaügyi minisztériumnál van, míg a területi felügyelőségek az önkormányzati minisztériumhoz tartoznak.
Molnár Béla, az eseti bizottság KDNP-s alelnöke az MTI-nek elmondta: örülnek a bizottság megalakulásának, mert megítélésük szerint a fogyasztók teljesen kiszolgáltatottak. Elmondta: az eseti bizottságnál látják a jó szándékot, de még nem tudják, hogy milyen hatékonysággal fog dolgozni. A KDNP szerint fontos, hogy az eseti bizottság foglalkozzon azzal is, hogy a televíziók, a rádiók műsorainak összeállításában a kiskorúak szempontjaira is tekintettel kell lenni, a gyerekeknek szóló műsoridőben ne sugározzanak nem megfelelő reklámokat.
MTI - fidesz.hu