Kordon-ügy: Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság
Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság kedden a Kossuth téri kordon miatt; a szervezet a rendőrségi törvénynek azt a szakaszát támadja, amely alapján öt hónapra lezárták a Parlament előtti területet - tudatta a helsinki bizottság az MTI-vel kedden.
Dátum: 2007-03-27 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:52.644804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezet indítványa szerint alkotmányos alapjogokat sért, hogy a rendőrség időhatár nélkül zárhat le területeket, továbbá a rendőrségi törvény nem határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján meg lehetne ítélni az intézkedés szükségességét és arányosságát. A törvényben nem egyértelmű az sem, hogy az intézkedés ellen ki jogosult panasszal élni. A jogvédők szerint aggályos, hogy a budapesti rendőrfőkapitány bírálta el a saját intézkedése elleni panaszt.
A helsinki bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrség egyebek mellett az országgyűlés működésének biztosítására hivatkozott a Kossuth téri kordonok felállításakor, miközben december 15-e és február 15-e között nincs rendes parlamenti ülésszak. A helsinki bizottság az alkotmánybírósági beadvány mellett kedden fellebbezést nyújt be az országos rendőrfőkapitányhoz, mivel a kordon jogellenesnek vélt fenntartása miatt januárban benyújtott panaszát a budapesti rendőrfőkapitány március 14-én elutasította.
MTI - fidesz.hu