Értelmetlenül zaklatott fiatalok, szétpukkadt terrorfenyegetés
A rendőrség közölte: kizárható, hogy a Szegeden, március 7-én végzett házkutatásokban érintett fiatalok állam elleni bűncselekményt terveztek. Már csak egy ember ellen nyomoz a rendőrség az interneten március elején megjelent fenyegető videófelvétel alapján. B. Tibor 26 éves hajléktalant lőfegyverrel, lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják.
Dátum: 2007-03-27 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:53.258624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már csak egy személlyel, egy hajléktalan férfival szemben folytat eljárást a március elején nagy intenzitással megkezdődött, "terrorista merénylet" és "állam elleni összeesküvés" gyanújával indított nyomozásokat követően a BRFK - közölte a kapitányság az MTI megkeresésére kedden.
A BRFK szóvivője még március 7-én jelentette be sajtótájékoztatón, hogy hat vidéki helyszínen találtak fegyvereket, számszeríjat, Molotov-koktél készítéséhez szükséges anyagokat és egyéb közbiztonságra veszélyes eszközöket annak a nyomozásnak a kapcsán, amelyet egy, az interneten megjelent fenyegető videofelvétel miatt rendeltek el. Jármy Tibor akkor még nem közölte, hogy a házkutatásokat Szegeden tartották.
Békés kormányellenes demonstráció szervezőjét zaklatták
A Magyar Nemzet a március 15-ét megelőző szegedi házkutatásokról megírta: ártatlan egyetemistáknál járt a rendőrség, és próbált belőlük kicsikarni beismerő vallomást állítólagos államellenes szervezkedés miatt.
Az egyik meghurcolt szegedi fiatal, Szalma László a Magyar Nemzetnek elmondta, az ő "bűnük" csupán annyi, hogy rendszeresen tüntetnek a kormány távozásáért, ami nyilván zavarja a rendőrséget, de amúgy soha, semmilyen erőszakos cselekményt nem terveztek. A rendőrök Szalma László barátnőjének a lakásán is házkutatást tartottak, ahol a számítógép mellett lefoglalták egy 1956-os ünnepségen elszavalt vers szövegét is. Szalma László mellett kihallgatták szintén egyetemista húgát, Juditot, édesanyjukat, Böröczki Ágnest (rendszeresen ő a bejelentője a Szegeden tartott békés kormányellenes tüntetéseknek), Csiszér Istvánt és egy diplomás fiatal biológus barátjukat is.
Sikeres megelőzés?
"A nyomozás során felmerült információkat - azok tartalma miatt - mindenképpen szükséges volt ellenőrizni, hiszen a Budapesti Rendőr-főkapitányság elsődleges feladata az volt, hogy rendbontásra, rendzavarásra ne kerüljön sor a nemzeti ünnepen" tartalmazza a BRFK kedden, a távirati irodának küldött levele, amely kitér arra is: "úgy értékeljük, a megelőzés érdekében e célt sikeresen elértük".
A rendőrség hangsúlyozza: a nyomozás alapján kizárható, hogy a házkutatásban érintett fiatalok állam elleni bűncselekményt terveztek. Mint írják, az adatok arra utaltak, hogy "amennyiben március 15-én a rendőri fellépést számukra kedvezőtlennek ítélték volna meg, garázda jellegű cselekményeket követtek volna el, mely cselekmények előkészülete büntetőjogilag nem értékelhető".
Lőpor a szeme körül
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy személlyel, B. Tibor 26 éves hajléktalan férfival szemben folytat eljárást a március elején nagy intenzitással megkezdődött, "terrorista merénylet" és "állam elleni összeesküvés" gyanújával indított nyomozásokat követően - közölte a BRFK az MTI megkeresésére kedden..
A Budapesti Rendőr-főkapitányság így már csak egy személlyel, B. Tibor 26 éves hajléktalan férfival szemben folytatja az eljárást. Ő szabadlábon védekezik. A férfi gyanúsítotti kihallgatása során elmondta, hogy egy ismerőse fegyverét 2007 februárjában kipróbálta, használta Szegeden egy elhagyatott téglagyár területén. A fegyver kipróbálása során gyakorlatlansága miatt arcán meg is sérült, ennek nyoma ma is látható. A fiatalember vallomását a szakértői vizsgálat is igazolta, a szeme fölött lévő heg körül lőporszemcséket azonosított.
MNO - fidesz.hu