Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alaptalanul riogatott a kancelláriaminiszter

Bebizonyosodott, hogy a kormányprogram szintjére emelt félelem- és hisztériakeltés ezúttal is teljesen alaptalan volt - írja közleményében Répássy Róbert.


Dátum: 2007-03-27 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:54.473868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Főügyészség elutasította feljelentésemet, melyet a terrorveszélyről szóló kormányzati nyilatkozatok kapcsán tettem. Az ügyészség - a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal információit is megismerve - egyetlen olyan tényt vagy körülményt sem tudott megállapítani, mely alátámasztotta volna Szilvásy György kancelláriaminiszer fenyegetőzéseit. Bebizonyosodott, hogy a kormányprogram szintjére emelt félelem- és hisztériakeltés ezúttal is teljesen alaptalan volt.

Répássy Róbert,

a Fidesz frakcióigazgatója

Kapcsolódó elemek