A világ egyik legnagyobb biogáz-üzeme épül Kaposváron
A világ egyik legnagyobb biogáz-üzeme épül meg a kaposvári cukorgyárban az eddigi kísérletek kedvező tapasztalatai alapján - közölte Hájos László, a Magyar Cukor (MC) Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI-vel, kedden.
Dátum: 2007-03-27 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:51:54.820341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eljárás során a gyárban préselt cukorrépaszeletből - erjesztéses eljárással - biogázt állítanak elő, amelyet kazánokban égetnek el - mondta el az 1,7 milliárd forintból megvalósuló beruházásról. Tájékoztatása szerint a két 12 ezer köbméteres reaktorral működő üzem építését áprilisban kezdik, s a tervek szerint az őszi kampánykezdésre végeznek.
A biogáz-üzem naponta 800-1000 tonna cukorrépaszelet hasznosítására lesz alkalmas, s ezzel egy nagyon fontos környezetvédelmi problémát is megoldanak, hiszen a szerves hulladék jelentős részét hasznosítani fogják - hangsúlyozta Hájos László. Megjegyezte: e mellett ezzel részben helyettesítik a felhasznált fosszilis energia, azaz a földgáz felhasználását. Ebből a lakosság ebből majd annyit érzékel, hogy kampány idején naponta 860 tonnával kevesebb répaszeletet szállítanak el a gyárból - tette hozzá a szakember.
A kaposvári gyárban félévvel ezelőtt kezdték el az Európában egyedülálló kísérletet; jelesül saját fejlesztésben és finanszírozásban - mintegy 100 millió forint értékben - megépítettek egy kisteljesítményű biogáz-üzemet, amelyben melléktermékként keletkező cukorrépaszeletet hasznosítottak. Ez volt az első üzem, ahol ipari körülmények között próbálták ki a cukorrépaszeletekből biogázt előállító környezetbarát technológiát. Az alkalmazott technológia különlegessége, hogy az alapanyag egynemű, ellentétben más biogáz-üzemekkel, ahol általában változó összetételű keverék anyagokból állítanak elő gázt.
MTI - fidesz.hu