Nő a munkanélküliség Németországban
A keresők száma Németországban 1997 óta először ismét csökkent 2002-ben - jelentette be csütörtökön előzetes adatokat ismertetve a német statisztikai hivatal, miközben Wolfgang Clement munkaügyi miniszter egy rádióinterjúban kijelentette: a borús előrejelzések ellenére is bízik abban, hogy 2003-ban éves átlagban négymillió alá szorítják a munkanélküliek számát.
Dátum: 2003-01-02 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:37.458434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A wiesbadeni központú statisztikai hivatal szerint tavaly éves átlagban 38,7 millió embernek volt munkahelye Németországban, 246 ezerrel kevesebbnek, mint a megelőző évben. A csökkenés 0,6 százalék.
A visszaesés különösen a munkavállalók kategóriájában erős: számuk tavaly Németországban 34,6 millió volt, 0,8 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. Az egyéni vállalkozók, az úgynevezett önállóak, vagy a vállalkozásba besegítő családi hozzátartozók száma 4,1 millió főt tett ki, a tendencia enyhén erősödött (plusz 0,4 százalék).
Eközben Wolfgang Clement munkaügyi miniszter a Deutschlandfunk rádióadónak azt jelentette ki: reméli, hogy a borús előrejelzésekre rácáfolva sikerül a négymilliós szint alá szorítani a munkanélküliek számát. Clement szerint senki sem tudja megmondani, hogy mikorra sikerül 3,5 millióra csökkenteni az állástalanok számát.
A szociáldemokraták és a környezetvédők kormánya már az előző kormányzati periódusban célul tűzte ki, hogy a ciklus végére nem lesz több munkanélküli Németországban 3,5 milliónál.
Clement bizakodó kijelentésével szemben a müncheni Ifo intézet 4,2 milliós munkanélküliséget prognosztizált néhány nappal ezelőtt. A müncheni gazdaságkutatóknál is borúlátóbb Michael Rogowski, a német ipar csúcsszervének elnöke. Szerinte az idén Németországban egy százalékkal gyarapodik a gazdaság, a munkanélküliek száma viszont ősszel eléri a 4,5 milliót.
MTI - fidesz.hu