A legszegényebbeknek Széchenyi Tervvel
Átadták a mintegy 86 millió forintos beruházás révén kialakított 11 új, szociális bérlakást csütörtökön Bonyhádon. Az átadási ünnepségen Potápi Árpád polgármester elmondta: Bonyhádon az önkormányzat 19 millió forint önerőből és a Széchenyi-terv 67 millió forintos támogatásával 2000-ben adott megbízást a belvárosban tetőterek beépítésére.
Dátum: 2003-01-02 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:59:37.737176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a másfél évig tartó építkezés révén a város két, 37 négyzetméteres garzonlakással és kilenc, 55 négyzetméteres, otthonnal gazdagodott.
Az összkomfortos, központi fűtéses ingatlanok mintegy 30 ember életkörülményein javítanak; a tetőterekbe költöző, többségében 2-3 gyermekes családok egy része ugyanis mindeddig rossz körülmények között lakott.
A rászorultsági alapon kiválasztott családoknak a lakások építéséhez nem kellett hozzájárulniuk, az új otthonokért méltányos havi bérleti díjat és a rezsit kell fizetniük.
Potápi Árpád utalt rá, hogy a 15 ezer lelket számláló Bonyhádon jelenleg kétszázan igényelnek szociális bérlakást, de az önkormányzatnak egyelőre nincs pénze a bérlakás-program folytatásához.
MTI - fidesz.hu