A Fidesz elnöke találkozott a görög államfővel
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a mai nap folyamán négyszemközti találkozó keretében megbeszélést folytatott Karolosz Papuliasszal, a Görög Köztársaság elnökével.
Dátum: 2007-03-28 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:52:05.368277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor és Karolosz Papuliasz egyetértettek abban, hogy a ratifikációs folyamatban zátonyra futott Alkotmányos Szerződésből a lehető legtöbb tartalmi elemet meg kell tartani az Európai Unió működőképességének biztosítása érdekében, és abban, hogy a sokszor hangoztatott többsebességes Európa gondolatának megvalósulása sem Görögország, sem pedig Magyarország számára nem lenne előnyös. A Görög Köztársaság és a Fidesz elnöke szintén közös támogatásáról biztosította az európai integrációs folyamatnak a nyugat-balkáni térségben történő felgyorsítását - különös tekintettel Horvátország mielőbb kívánatos csatlakozására.
Fidesz - Sajtóosztály