Puskásról nevezik el a Népstadion metrómegállóját
Ahogy a Népstadiont, úgy a metróállomást is Puskás Ferencről, a legendás labdarúgóról nevezik majd el. A főváros így akar tisztelegni a tavaly elhunyt sportoló emléke előtt. Ez persze költségekkel jár, csak a BKV-nak 35 millió forintba kerül az átnevezés.
Dátum: 2007-03-28 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:52:06.921692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábban Népstadion metrómegálló neve most már Stadionok állomás. Itt a metró mellett más járatok, autóbuszok, trolik is megállnak. A táblákat át kell majd írni, ahogy az utastájékoztató anyagokat is - mondta Regőczi Miklós, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója.
Át kell írni a frissen felújított metróállomásokon olvasható feliratokat is. A BKV tervei szerint a mostani Stadionok állomást a kettes metró teljes felújítása után, vagyis augusztus 20-tól keresztelik át Puskás Ferenc Stadion állomásra.
RTL Klub Híradó - fidesz.hu