Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvár polgármestere tiltakozik az útdíj ellen

Kaposvár fideszes polgármestere levélben fordult Kóka János gazdasági miniszterhez, Szita Károly azért tiltakozik, mert Somogyban egyedüliként a várost elkerülő úton közlekedőkre április elsejétől kötelező útdíjat kell fizetni.


Dátum: 2007-03-28 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:52:08.537008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly szerdán az MTI-vel közölte: a levélben annak az aggodalmának adott hangot, hogy ha a 3,5 tonnánál súlyosabb teherautókat útdíj fizetésére kötelezik, ismét Kaposvár - e nélkül is forgalmas, sűrűn lakott városrészét átszelő - főútvonalaira zúdul a teherforgalom. A 2001-2002-ben átadott 23 kilométer hosszú elkerülő út, amely a majdani M 9-es nyomvonalán épült meg, kelet-nyugati, valamint észak-déli irányban is mentesíti a várost, s jelentős forgalmat bonyolít le - mondta a polgármester, aki szerint az út fizetőssé tétele azt jelenti, hogy naponta 4-5 ezer - az elkerülő út megépülése óta azon közlekedő jármű, többségében kamion - a városon áthaladó főközlekedési utakat terheli majd, veszélyeztetve ezzel az ott élőket, a nyugalmukat, a biztonságukat, rontva az utak állapotát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek