Miniszteri közigazgatási határozatok: a MOK bírósághoz fordul
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke bíróságon támadja meg az egészségügyi miniszter március 8-án hozott közigazgatási határozatait, amelyek többek között létszámleépítésről szólnak - jelentette be Éger István, a kamara elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2007-03-28 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:11.307715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Éger István közölte, hogy a MOK elnökségének egyetértésével fog a Fővárosi Bírósághoz fordulni, és megtámadja a közigazgatási határozatokat. Elmondta, hogy felvették a kapcsolatot valamennyi magyarországi fekvőbeteg-ellátási intézménnyel, kérték, közöljék, hogy kiket és milyen módon érintenek hátrányosan a miniszteri döntések. A jogalapot az eljáráshoz az adja, hogy a kamara véleménye szerint a döntések sértik a helyi önkormányzatokról szóló törvényben meghatározott jogokat. A kötelezően ellátandó feladatot ugyanis az önkormányzati törvény értelmében a helyi önkormányzatok számára csak törvényi szintű jogszabály állapíthat meg - mondta az elnök. Éger István hozzátette: azzal, hogy a miniszter közigazgatási határozatban szabályozza a kórházi kapacitásokat és ezzel meghatározza a működés lényeges feltételeit, tulajdonképpen burkolt módon korlátozza az önkormányzati jogokat.
Kijelentette, hogy valamennyi érintett orvos és egészségügyi dolgozó számára ugyanezeket a jogorvoslati lehetőséget biztosítják és támogatják ügyüket. Elmondta, hogy külön bírósági beadványban kérik a vitatott intézkedéseknek a jogi eljárás idejére történő felfüggesztését. Éger István hangsúlyozta, hogy mindezeket a lépéseket a MOK tagjaiért és a biztonságos betegellátás érdekében teszik. A kamara elnöke az elnökség egyhangú határozatára hivatkozva elmondta, hogy támogatják az Élőlánc kezdeményezését, azt, hogy az
Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnél (OPNI) demonstrációt szerveznek. Mint mondta, ez a megmozdulás az OPNI bezárása ellen is szól, de alapvetően valamennyi bezárásra, illetve megcsonkításra ítélt egészségügyi intézmény érdekét szolgálja.
MTI - fidesz.hu