Nem titkolhatja el a rendőrség, hogy hol vannak térfigyelő kamerák
A Legfelsőbb Bíróság Felülvizsgálati Tanácsa részben megváltoztatta a tavaly novemberi döntést, de ismét kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy adja ki a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezetnek azokat az adatokat, hogy hol vannak térfigyelő kamerák Budapesten.
Dátum: 2007-03-28 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:13.835855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BRFK-t év elején jogerősen kötelezte a bíróság az adatok közlésére, de a rendőrség rendkívüli perorvoslatért a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Emellett a rendőrségnek át kell adni azokat a szerződéseket is, amelyek alapján működtetik a térfigyelő rendszereket.
Nem kell azonban beszámolniuk arról, hol találhatók a kamerákra figyelmeztető táblák, és nem kell további statisztikákat és hatástanulmányokat kiadni. A rendőrség a perben már korábban is arra hivatkozott, hogy a bűnözőket segítené, ha részletesen elárulnák, hol van kamera, és az mit lát.
Baltai Levente, a jogvédő szervezet ügyvivője a tárgyalás után a Magyar Rádiónak elmondta: már tavaly novemberben végrehajtási eljárást indítottak a BRFK ellen, mert a jogerős döntés után nem adták ki az adatokat. Most bízik abban, hogy a mostani határozat után már eleget tesz a rendőrség a bíróság ítéletének, és nem kell a végrehajtónak menni a Teve utcába. A BRFK nevében eljáró ügyvéd nem kívánt nyilatkozni, de azt megtudtuk: később döntenek arról, hogy mit tesz a rendőrség.
MNO - fidesz.hu