Templomrongálás Miskolcon
A rendőrség fokozza az ellenőrzések gyakoriságát Miskolcon a város egyik jelképének számító avasi református templom környékén, amelyet a napokban falfestők megrongáltak, a miskolci önkormányzat pedig díjat ajánlott fel annak, aki a vandálok nyomára vezet - tudta meg az MTI Fedor Vilmos alpolgármestertől.
Dátum: 2007-03-29 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=74658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:53:19.513628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miskolc szívében, az Avas északi padkáján álló, műemléki védettségű református templomot megrongálták, az építmény homlokzatán, a bejárati ajtó műkő keretein és az ajtó mindkét oldalán a templom támpilléreinek felületén, több négyzetméter területen színes festékszóróval graffitit festettek fel - mondta korábban Paszternák István a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal miskolci irodájának vezetője.
A kár, illetve ennek szakszerű helyrehozatala előzetes becslések szerint százezres nagyságrendű.
Mind a templom, mind pedig a mellette lévő évszázados temető sírköveinek rongálását mélyen elítélte a miskolci önkormányzat közgyűlésében lévő valamennyi párt, az önkormányzat vezetése, és a városlakók sokasága.
Fedor Vilmos miskolci alpolgármester azt mondta: a városháza 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál a rongálók kilétéről. Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya pedig azt közölte: az eddiginél többször tartanak ellenőrzéseket a környéken.
A református egyház anyagilag is hozzájárul ahhoz, hogy térfigyelő kamerákat helyezzenek el a környéken, ahol az utóbbi időben megszaporodott a rongálások száma.
Hangó István lelkész jelezte: a húsvéti ünnepekre eltávolítják a falfirkákat.
MTI - fidesz.hu